Fogadalomtétel a kispest-wekerletelepi Munkás Szent József-templomban

Fotó: Lambert Attila

 

A „Krisztus Ügye” Lelki Család szerteágazó közösségei jöttek ünnepelni az „ügy” iránt elköteleződő Héray Márton Benedek testvért,  (képünkön) aki két év jelöltidő, tanulmányai és a no­ví-ciá­tus után ölti magára a lelki család fehér kórusruháját, és vallja meg tisztasági fogadalmát Erdő Péter bíboros, prímás előtt. Itt vannak az FSO-hoz tartozó nővérek is fehér ruhában, fejükön a közösség szimbólumával, a töviskoronával, s ugyancsak fehér kórusruhában, rajta a töviskorona szimbólumával az elkötelezett papok. Köztük van Thomas Felder, az FSO nemzetközi felelőse és Peter Willi, a Collegium Paulinum, az FSO képzési intézménye rektora. Eljöttek a Héray család tagjai is, Márton édesapja és testvérei, köztük Héray András atya, a kútvölgyi Szűz Mária-engesztelőkápolna igazgatója, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaigazgatója, az FSO lelki család tagja, valamint a szülőváros, Győr Szent Imre-templomának közössége. Csángó népviseletben itt vannak a moldvai Pusztina falu lakói, akik a 2013-ban elhunyt Regőczi István atya közvetítésével ismerték meg a lelki családot, és itt van az FSO magyarországi központja, a kútvölgyi engesztelőkápolna közössége is.
A Krisztus ügye mellett elköteleződők az úgynevezett „szent szövetség” szertartásban teszik le első fogadalmukat, mellyel tisztaságot fogadnak. Ezt további fogadalmak követik – mondta el kérdésünkre Thomas Felder. A jelöltet és a szertartás menetét Laurinyecz Mihály atya mutatta be, aki maga is az FSO-hoz tartozik, és így a Munkás Szent József-templom általa, de a káplánként itt szolgáló Héray András révén is több szálon kötődik a lelki családhoz.
Erdő Péter homíliáját az irgalmasság vasárnapja ünnepéhez és az evangéliumhoz kapcsolta. „A legnagyobb irgalom, amit az emberiség kaphatott, hogy Krisztus keresztáldozata megadta a bűnbocsánatot és a békét Istennel, aki többet nyújt az embernek, mint amit megérdemelne” – mondta. Erdő Péter felidézte a teremtéstörténetet, azt, amikor Isten úgy adott életet az embernek, hogy „belé lehelte a lelkét”. Az Újszövetségben Jézus úgy küldi az örömhírrel tanítványait a világba, hogy új emberré teszi őket.
„Én Uram, én Istenem!” – mondja az evangéliumban Tamás, aki meglátja Krisztusban az istenit. „Ezt a nyitottságot kérjük mi is a magunk számára” – buzdított a bíboros.
A homíliát követően folytatódott a „szent szövetség” szertartása. A szentmise végén a testvér, Héray András atya mondott személyes hangú köszönetet az őket hitben nevelő családnak, az FSO közösségének, Erdő Péter bíborosnak, a Munkás Szent József-templom kormányzójának és mindazoknak, akik részt vettek az ünnepen. Örömét fejezte ki, hogy testvére, Márton is rálépett az útra, amelyen ő maga tizenkilenc évvel ezelőtt indult el.
Thomas Felder kérdésünkre elmondta: a közösség papjai Magyarországon is több plébánián jelen vannak. Hatásuk leginkább az imaéletben érzékelhető, mert a spiritualitás és a Jézus Szíve-tisztelet az FSO közösség egyik fő sajátossága.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .