Fények bűvöletében

Bajáról indult, a szépséges Sugovica-parti városból, ott tanult Rudnay Gyula szabadiskolájában, majd a főiskolán Bernáth Aurél osztályába került. Néhány évi tanárkodás után 1958-ban Badacsonytomajban telepedett le, s azóta is ott él. Egry Józsefet kivéve nem akadt a Balaton világának olyan ihletett, egyéni felfogású megörökítője, mint ő. Keresztury Dezső ezt írta festészetéről: „A fény nem robbantotta előtte szét a világot: e formák, színek és vonalak megőrizték egybetartozásukat, harmonikus szerkezetekbe rendeződtek, s gyengéd világukon a víznek inkább csillogását, mint viharzását érzékeltették a beléjük szervezett aranyfüst-csíkocskák.”

Egyházi tárgyú, bibliai témájú monumentális alkotásai több hazai templom oltárát, szentélyét, hajóját díszítik, lényegítik át. Az ábrázolásban, távolodva az illusztratív megoldásoktól, az egyes témákkal kapcsolatos hangulatait érzékelteti. A Kossuth- és Magyar Örökség-díjas művésznő újabb elismerése a Pro Cultura Christiana-díj, amelyet Erdő Péter bíboros nyújtott át Udvardi Erzsébetnek március 3-án Budapesten.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.