Felvételi eredmények a Pázmányon

A tisztán hitéleti képzést nyújtó patinás Hittudományi Karon (HTK) a felvételi eljárás sajátos jellege miatt még nem ismert az új tanévre felvételt nyertek végleges száma. Valamennyi meghirdetett szakra (osztatlan teológus; katekéta–lelkipásztori munkatárs BA; katolikus közösségszervező BA; hittanár– nevelő MA; katolikus kánonjogász MA) pótfelvételivel is be lehet jutni. A legnagyobb érdeklődés a katekéta–lelkipásztori munkatárs szak, illetve az újonnan induló – pótfelvételi keretében meghirdetett – hit- és erkölcsoktató szakirányú továbbképzés iránt mutatkozik.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) tartani tudta a felvételi ponthatárok megállapításánál a már hagyományosnak mondható magas színvonalat. A BTK az idei évben összesen 881 főt vett fel, ám a létszám az esztergomi Vitéz János Kar (VJK) integrációjából adódóan további 83 fővel kiegészül. Ez a szám összességében véve ugyan mintegy 10 százalékkal alacsonyabb, mint a BTK-ra a tavalyi felvételi eljárás során felvételt nyert hallgatók létszáma, azonban a felsőoktatásba jelentkezők arányának idei közel 20 százalékos visszaeséséhez képest önmagában is kiemelkedően jó eredmény. A kar hasonlóan komoly sikere az is, hogy mindemellett jelentősen – 88 fővel – növelni tudta az állami ösztöndíjas helyekre felvettek létszámát. Az egyetemhez intézetként integrálódott Vitéz János Kar képzéseire a tavaly felvett létszám fele került be, majdnem teljes egészében állami ösztöndíjas formában. Így a különböző képzések általánosságban megfelelő létszámokkal indulhatnak, mind Piliscsabán, mind Budapesten, mind pedig Esztergomban.


A Jog- és Államtudományi Karra (JÁK) 755- en kerültek be. Az ország nyolc jogi karára most felvett mintegy 2000 joghallgató negyede tehát a PPKE JÁK-on kezdheti meg tanulmányait. Ez azt mutatja, hogy a kar iránt érdeklődők száma az országos átlag dupláját teszi ki. A jogász szakra a felvételhez az idei évtől kötelezővé vált az emelt szintű érettségi. Ez a jelentkezők – és következésképpen a felvett hallgatók – számának csökkenését vonja maga után, mégis támogatandó a követelmények megemelése, hiszen ennek köszönhetően javult a képzésre belépő hallgatók felkészültsége. A frissen érettségizők már számítottak erre a változásra, ezért az emelt szintű érettségi bevezetése miatt csupán 40 fővel, vagyis mintegy 10 százalékkal csökkent a nappali képzésre felvételt nyert hallgatók száma. A levelező képzés alapvetően a munka mellett továbbtanulni kívánók céljait szolgálja, így a jelentkezők nagyobbik része a korábbi években érettségizett. Nekik az idei évtől kiegészítő érettségit kellene tenniük, amit kevesen vállalnak. Ennek tudható be, hogy ebben a képzési formában nagyobb mértékű a felvettek létszámának csökkenése. Az emelt szintű érettségi várt hatásaira készülve a kar ősztől elindítja az igazságügyi igazgatási alapszakot, amelyre több mint 100 hallgató nyert felvételt. Ez nagyrészt kiegyensúlyozza a jogász szakon tapasztalható létszámcsökkenést. E két tényező jól szemlélteti a kar jövőbeni céljait: felkészültebb hallgatók felvétele, s az ebből eredő létszámcsökkenés ellensúlyozása a szakkínálat bővítésével.

Az Információs Technológiai és Bionikai Karnak (ITK) sikerült újra bebizonyítania, hogy méltó az elmúlt néhány évben kivívott minőségi helyre a mérnök informatikus és molekuláris bionika BSc, valamint az infobionika és a mérnök informatikus MSc képzésben. Ezt támasztja alá, hogy a ponthatárokban csupán minimális változások történtek. A karra 141 hallgató nyert felvételt, két fő kivételével állami ösztöndíjas formában. A molekuláris bionikus BSc képzésre országos szinten a legmagasabb ponthatárral, a mérnök informatikus BSc képzésre pedig a harmadik legmagasabb ponthatárral lehetett bekerülni. Ez megfelel az ITK-val mint kutató karral szemben támasztott jogos elvárásoknak.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a fentieket és a felsőoktatás rendszerében beállt változásokat, valamint a felsőoktatásba jelentkezők számának országos csökkenését tárgyilagosan mérlegelve eredményesnek tartja az idei felvételit, hiszen sikerült az egyes karokon meghirdetett szakok ponthatárait továbbra is magas szinten tartania, amellett, hogy az egyetemre július 24-én felvett hallgatók létszáma (1860 fő) arányban maradt az országos jelentkezési létszámokkal és a PPKE kiemelt egyetemi státuszából fakadó minőségi elvárásokkal. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ennek tükrében bízik a pótfelvételik hasonló eredményességében, és arra bátorítja a katolikus egyetemet választó jelentkezőket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

a szerző PPKE rektora

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .