A Fekete párduc sztárja bátran vállalja a hitét

Fotó: Gage Skidmore

 

A Marvel stúdió új kasszasikere egy képregényen alapuló, szuperhősös film, a Fekete párduc (Black Panther), amely csak az Amerikai Egyesült Államokban kétszáznegyvenkétmillió dolláros bevételt hozott az első hétvégén. Ezzel megközelítette a Star Wars: Az erő ébredése 2015-ös rekordját. A siker egyik oka a feltörekvő sztár, Letitia Wright, aki T’Challa király éles eszű húgát, Shurit alakítja, a film egyik legszerethetőbb karakterét, aki egy új technológiát bocsát országa rendelkezésére.
A guyanai születésű brit színésznő csaknem lemaradt a szerepről, hiszen egy időre teljesen felhagyott a forgatással, és Isten keresését állította élete középpontjába. Nemrégiben egy brit talkshow-ban mesélt erről az időszakról: „Szükségem volt arra, hogy egy időre abbahagyjam a filmezést, mert annyira bálványoztam azelőtt. Ezért otthagytam, és elindultam egy úton, hogy megértsem az Istennel való kapcsolatomat. Ekkor lettem keresztény. Azóta rengeteg szeretetet érzek magamban, világosság ébredt bennem. Biztonságot adott a hitem, úgy éreztem, már nem határoz meg az, hogy mások hogyan értékelnek, vagy hogy kapok-e szerepet. Már nem ettől függ a boldogságom, hanem az Istennel való kapcsolatomtól.”
Egy idei interjúban Letitia Wright azt is elmondta, hogy egy színészeknek szervezett londoni bibliaórán jutott erre az elhatározásra 2015-ben, miután sok nehézséget élt át, és depresszióval küszködött. Lemondott egy szerepet is (holott Nicole Kidmannel játszhatott volna együtt), hogy az Istennel való kapcsolatára fókuszálhasson. Ez olyan jól sikerült, hogy utána újult erővel vetette bele magát a film világába. Azóta küldetésként éli meg választott hivatását, és nem rejti véka alá a hitét. Minden jelenet felvételei előtt imádkozik. „Ahova megyek, ahova Isten küld, ott kell átadnom a szeretetét. Mert haldoklik az emberek lelke. Az én lelkem is haldoklott, és ő megmentett. Ezt pedig nem tarthatom meg magamnak. Beleszerettem Jézusba, és azóta is szerelmes vagyok. Ámen.”

Forrás: Aleteia.org
Fordította: Verestói Nárcisz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .