Fatimai engesztelést tartottak Toronyban

Fotó: Hoós Flórián

 

Az imaest a hagyományoknak megfelelően szentségimádással kezdődött, amelyet ­Perger Gyula plébános vezetett. A híveknek ezalatt gyónási lehetőséget biztosítottak.
A szentmise kezdetén a házi­gazda plébános köszöntötte a két vendéget, Pákozdi Istvánt, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanárát, a Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség egyetemi lelkészét és Füzes Ádám templomigazgatót, a budapesti Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatóját, az Esztergomi Hittudományi Főiskola levelező tagozatának liturgikatanárát, akit már régi ismerősként üdvözölt a közösség.
Pákozdi István szent­beszédében felidézte egy emlékét: tanulmányai idején, 1981. május 13-án épp egy könyvesboltban járt Róma belvárosában, amikor egyszer csak nagy szirénázás hallatszott, s az utcán síró, rohanó embereket látott, akik azt kiáltozták: „Megölték a pápát!”
Nagy jelentőségű volt, amit utóbb II. János Pál mondott a merényletről: egy ujj meghúzta a revolvert, egy ujj pedig eltérítette a golyót. Ezután figyelt fel a világ Fatimára. A Szentatya felépült sérüléseiből, és még huszonöt éven át kormányozta az Egyházat. Istennek terve volt vele, és ez ellen senki sem tehetett – hangsúlyozta Pákozdi István.
A napi olvasmány annak a történetnek egy részletét beszélte el, amikor József Egyiptomban találkozik a testvéreivel. József – Jézus előképe – megmenti családját a pusztulástól, és azt mondja testvéreinek, Isten küldte őt Egyiptomba. A nehézségekben mi is igyekezzünk meglátni Isten tervét. Az Úr nem a vesztünket akarja, hanem azt, hogy örök életünk legyen – biztatta hallgatóságát a szónok.
Az evangéliumi szakasz az apostolok kiküldéséről szólt. Jézus azt kéri tanítványaitól, hirdessék, hogy közel van az Isten országa. Az apostolok hírül viszik az evangéliumot, szervezik az Egyházat, és Európa a középkorra kereszténnyé lesz. Napjainkban azonban veszélyben van a kereszténység. Ma elhagyjuk hagyományainkat, közömbösek vagyunk, és nem merjük megvallani a hitünket. Jézus minket is küld, hogy ott, azon a helyen, ahova Isten állított bennünket, hirdessük: közel van az Isten országa. Munkánkat az Úrnak ajánlva, szeretettel végezzük, így építhetjük mi is Isten országát már itt, a földön – folytatta homíliáját Pákozdi István.
A fatimai titkok mind a Szentíráson alapulnak. Isten nem elpusztítani akarja a világot, hanem megmenteni. Ezért küldte a Szűzanyát a három pásztorgyermekhez. Májusban Ferenc pápa oltárra emelte Ferencet és ­Jácintát, akik nem azért lettek szentek, mert nekik jelent meg a Szűzanya, hanem mert rövid életük során Istennek tetszően éltek. Lúcia, a harmadik látnok visszavonultan élt egy kármelita kolostorban. Kilencvenhárom évesen hunyt el, s hosszú évtizedeken át tanúságot tett a fatimai titkokról. Szent Ferenc és Szent Jácinta közbenjárását kérve építsük mi is Isten országát a földön – kérte a híveket az egyetemi lelkész.
A szentmise után énekes körmenetben kérték a hívek a Szűzanya pártfogását, majd hazánkért, ifjúságunkért és a betegekért imádkozott a közösség.

Forrás: Hoós Norbert/Szombathelyi Egyházmegye

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .