Ezüstmisések a piaristáknál

Balogh Tamás számos híve és rendtársa körében május 28-án mutatta be ezüstmiséjét a budapesti Szent Rita-kápolnában, ahol gyermekkorában megkeresztelték, és ahol elsőáldozó is volt. A szentmise elején Labancz Zsolt tartományfőnök köszöntötte a jubilánst, majd átadta neki a Ferenc pápa apostoli áldását tartalmazó, az egyházfő fényképével ellátott emléklapot. Az ünnepi szentbeszédet Bocsa József SchP mondta.
Balogh Tamás 1981 augusztusában lépett be a piarista rendbe, 1991. augusztus 25-én tett örökfogadalmat, és 1992. május 2-án szentelték pappá.
Dósai Attila szülővárosában, Kiskunfélegyházán, a Szent István-plébániatemplomban mutatta be ezüstmiséjét május 21-én. A szertartáson és az azt követő ebéddel egybekötött találkozón sokan vettek részt a piarista papok és az esperesi kerület papsága köréből. Az ünnepi szentbeszédet Lukács László SchP teológus, a kecskeméti Piarista Gimnázium korábbi igazgatója tartotta, aki a piarista hivatásról szóló gondolatokat követően a hívek elé állította Kalazanci Szent József alakját, akire, mint mondta, Dósai Attila arcvonásai hasonlítanak a leginkább a magyar piarista atyák közül.
Dósai Attila 1984 szeptemberében lépett a piarista rendbe, 1991 augusztusában tett örökfogadalmat, és 1992. május 2-án szentelték pappá. 2015-ben középiskolai magyartanári, majd 2016-ban középiskolai filozófiatanári diplomát is szerzett.

Forrás: Szathmáry Melinda

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .