Európai Unió

Az Európa Tanács a keresztényüldözés ellen

A 281 képviselő közül 147 volt jelen. Ebből 125 támogatta az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének javaslatát a közel-keleti keresztények elleni erőszakra vonatkozóan, huszonkettő nem. A kezdeményezést Luca Volonte olasz képviselő (képünkön), az Európai Néppárt strasbourgi csoportjának elnöke nyújtotta be. A török küldöttség nagy része a határozat ellen szavazott. A dokumentumban a keresztények nehéz helyzetének alaposabb áttekintését és stratégia kidolgozását kérik a vallásszabadság megerősítése érdekében. (VR)

Az egyetemi lelkipásztorkodás az új humanizmusért

Január 30-án fejeződött be Münchenben az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) kongresszusa az egyetemi lelkipásztorkodásról. A négynapos találkozón a földrész huszonhárom püspöki konferenciájának, egyetemi közösségeinek és mozgalmainak hatvan küldötte vett részt. Reinhard Marx bajor bíboros  üdvözlő beszédében hangsúlyozta: fontos, hogy az egyháznak legyen átfogó elképzelése a tudományokról, és mozdítsa elő a teljes körű pedagógiai képzést. Az egyetemek térjenek vissza eredeti feladatukhoz: legyenek a humanizmusban való növekedés eszközei, spirituális élcsapat, az értelmiség tartóoszlopa a közjó érdekében. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszédét Janka Ferenc, a CCEE főtitkárhelyettese olvasta fel. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke rámutatott: az egyetemi lelkipásztorkodás fontos feladata, hogy kapcsolatot létesítsen az evangélium üzenetének gazdagsága és az emberi tudás végtelen területei között. (VR)

Az afganisztáni háború kilátástalan

A katonai és polgári áldozatok száma egyre növekszik, az afgán lakosság elutasítja az idegen katonaság jelenlétét, és az egyre nagyobb mértékű katonai jelenlét sem eredményezi a helyzet stabilitását. A Pax Christi katolikus békemozgalom német tagozatának elnöke, Heinz Josef Algermissen fuldai püspök (képünkön) ezzel indokolta azon véleményét, hogy az afganisztáni háborút nem lehet igazolni. (CiG)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .