Ferenc pápa az  irgalmasság vasárnapján így kezdte a Regina Coeli imádság előtti beszédét: Ezen a napon, mely az irgalmasság szentévének mintegy szíve-közepe, gondolatban azon népek felé fordulok, akik leginkább szomjazzák a kiengesztelődést és a békét.
Különösen is itt, Európában, azok drámájára gondolok, akik az Ukrajnában folyó erőszak következményei miatt szenvednek: azokra, akik az ellenségeskedés által feldúlt földeken maradnak – az ellenségeskedés már ezrek halálához vezetett –, és mindazokra, akik – több mint egymillióan – a tartósan súlyos helyzet miatt arra kényszerültek, hogy elhagyják földjüket. Az érintettek elsősorban idősek és gyerekek.
Túl azon, hogy állandóan gondolok rájuk és imádkozom értük, belső indíttatásból úgy döntöttem, hogy nekik szánt humanitárius segélyt kezdeményezek. E célból külön gyűjtést tartunk április 24-én, vasárnap Európa minden katolikus templomában. Kérem a hívek nagylelkű adományait ehhez a kezdeményezéshez.
Ez a szeretetgesztus nemcsak az anyagiakban való szenvedéseket kívánja enyhíteni, hanem szeretné kifejezni az én személyes közelségemet és szolidaritásomat, de az egész egyházét is.
Erősen kívánom, hogy ez hozzá tudjon járulni az azonnali békéhez és az emberi jogok tiszteletben tartásához azon a sokat szenvedett földön. (R.P.)

További érdekes olvasnivalók

# Egymásért - A Szent István Társulat havi rendszerességgel megtartott esti rendezvénysorozatának újabb eseményeként október ...

# Egymásért - Az irgalom és a gondoskodás intézményei a Váci Egyházmegyében