Európa még visszatérhet a kereszténységhez

“Ám – mint mondta – az egyházat már sokszor eltemették. Hiába jósoltaFriedrich Nietzsche és a múlt századi diktatúrák, hogy a vallás megszűnik, a helyzet távolról sem így áll. A keresztények teszik, amit tenniük kell.
A látszólag haldokló kereszténység meglepően életerős, és sok váratlan meglepetést tartogat.”
A bíboros rámutatott: “Az egyház mindig képes megújulni, és minden korban van mondanivalója. Véleményünk mindig érdekli a világot, még akkor is, ha nem fogadja el. Korunk létbizonytalansága, drámai társadalmi változásai, s nem utolsósorban az iszlám jelenléte sok katolikust elgondolkodtat. Sokan próbálják újra felfedezni önazonosságukat.”
“Hogyan tekintsünk hát jövőnk felé?” – tette fel a kérdést Tauran bíboros. Derűsen, hiszen van jövőnk. Értékeinkben gyökerezik számos, a világ számára fontos alapelv, mint például az emberi méltóság, a szabadság, a szolidaritás, a környezet megóvása.
S azt se felejtsük el, hogy nincs még egy szervezet, amely annyi fiatalt tudna összegyűjteni, mint a katolikus egyház… Váljunk egyre inkább imádkozó, ünneplő és szolgáló egyházzá! A kereszténységnek van jövője, mert akárcsak az elmúlt korokban, most is fel fogja ismerni, hogyan győzze le a barbárokat, és hogyan találja meg a hitbeli és vallási megújulás útját. Ne ijedjünk meg a mai kortól! ” – hangsúlyozta a bíboros.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..