Európa

Zapatero alig tudta eltussolni a romló gazdasági adatokat, a 4,4 százalékos inflációt. Hiába próbálta magát úgy beállítani, mint XXI. századi reformert, intézkedései megosztottságot és vitát váltottak ki. A közvélemény azt is elítélte, hogy titokban tárgyalt az ETA-terrorszervezettel. A miniszterelnök kivívta a katolikus egyház rosszallását is. A püspöki kar minden eddiginél egyértelműbben foglalt állást a választási kampányban. A Zapatero-kormány kifejezetten egyházellenes intézkedései valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy március elején Rouco bíboros érseket választották a püspöki konferencia elnökévé, a hajlékonyabb, konfrontációt kerülő politikai vonalat képviselő Ricardo Blasquez bilbaói püspök utódjává. Március 9-én Zapatero szocialista pártja megnyerte ugyan a választást – jeléül a még mindig erős, polgárháborús hagyományra épülő baloldalnak – de koalíciós partnerekre van szüksége. Agyőzelem nem egyértelmű, a néppárti ellenzék megerősödött. Antonio Canizares toledói bíboros érsek, az ország prímása a választás után mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy az egyház együtt kíván működni az állammal a közjó érdekében, de mindig küzdeni fog az abortusztörvény szándékolt kibővítése, valamint az eutanázia ellen. „Árulás volna, ha az egyház lemondana az élet védelméről, a fogantatástól a természetes halálig. A spanyol társadalom nagy kulturális küzdelem előtt áll, amelyből minden katolikusnak ki kell vennie részét, bármelyik párthoz tartozzék is.” (Rosdy Pál)

Népszavazás vízkereszt ünnepéért

Lengyelországban polgári „civil” kezdeményezés indult vízkereszt ünnepének (január 6.) ismét munkaszüneti nappá nyilvánításáért. Első lépésként a lodzi polgármester aláírásgyűjtés eredményét terjesztette a parlament elé. Ha a törvényjavaslatot három hónapon belül százezren támogatják aláírásukkal, akkor a parlamentnek tárgyalnia kell azt. Lengyelországban a vízkereszt az egyetlen 1960-ban a kommunisták által „eltörölt” ünnep, amely egyházilag kötelező. (KAP)

Az áprilisi olasz választások előtt

Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke március 10-én megnyitotta az állandó püspöki tanács ülését. Az áprilisi választásokra való tekintettel beszédében erőteljes felhívást intézett az olasz politikusokhoz. Elérkezett annak az ideje, hogy konkrét és gyors válaszokat adjanak az állampolgároknak, hogy emeljék életszínvonalukat, hogy szembenézzenek a legfontosabb kérdésekkel, különös tekintettel a vásárlóerő csökkenésére. Az olasz főpásztorok nevében arra szólította fel a politikai élet képviselőit, hogy hagyjanak fel az önzéssel, ismét helyezzék előtérbe az etikai szempontokat. Itália fedezze fel újból saját gyökereit, és értelmezze helyesen a nemzetek között betöltött szerepét. A püspökök nem adnak konkrét útmutatásokat a szavazáshoz. Emlékeztetnek azonban arra, miszerint szembe kell nézni azoknak a politikai és törvényhozási döntéseknek a veszélyével, amelyek ellentmondanak az emberi lény természetében gyökerező alapvető antropológiai és etikai értékeknek. Ezek közé tartozik az emberi élet védelme annak minden szakaszában, valamint a házasságra épülő család előmozdítása. (Vatikáni Rádió)

Világméretű szociális piacgazdaság

A Humanum Alapítvány által március 10-12-én Rómában rendezett nemzetközi szociál-etikai konferencia elnöke, a trieri Wolfgang Ockenfels professzor felvetette a kérdést, nem kellene-e a szociális piacgazdaság modelljét világméretben terjeszteni, annak szellemében segíteni a nemzetgazdaságokat. A konferencián hatvan közgazdász, jogász és etikus vett részt és vitatta meg a világméretűvé vált gazdaság rendjét. Ez nem lehet központosított, hanem a szubszidiaritás (kölcsönös kisegítés) elvére kell épülnie. Ockenfels feszülten várja a pápa szociális enciklikájának megjelenését, melytől új ösztönzést remél a globalizáció rendjére vonatkozóan. (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .