Európa

Feszültségek az egyházban

Reinhard Marx münchen–freisingi bíboros érsek július 24-én úgy nyilatkozott elődje, Julius Döpfner (1913–1976) emlékmiséjén, hogy bizonyos véleménykülönbségek természetesek az egyházban. Döpfner is úgy szolgálta az egységet, hogy tiszteletben tartotta a megújulás különböző útjait. Az egyházon belüli alapvető feszültséget általában az intézmény, valamint a vallás karizmatikus elemei közötti ellentétek okozzák. Állandó kísértést jelent, hogy a struktúrákat legtöbbször fontosabbnak tartjuk, mint a lelki, szellemi lényeget – fogalmazott Marx. (KAP)


Párbeszédet kezdeményez az egyház Ausztriában

Széles körű párbeszédet készít elő egyházi és társadalmi kérdésekről az osztrák katolikus egyház – jelentette be Bécsben Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek. A püspöki konferencia nyári ülésén úgy határozott, hogy „strukturált párbeszédfolyamatot indítanak 2014 őszén a kor kérdéseiről és kihívásairól”. Emlékeztettek: Ferenc pápa arra szólította fel az egyházat, hogy „lépjen közelebb a társadalomhoz, és úgy hirdesse az evangéliumot”. A következő témaköröket érinti a párbeszéd: család és házasság, oktatás és munka, egyház és társadalom Ausztriában, igazság és ökológia a világban. „Kényes témákat” sem zárnak ki (cölibátus, elvált újraházasodottak szentségekhez járulása), de „tágabb összefüggésbe helyezik őket”. Kritikus mozgalmakat is meghívnak, mint Az egyház mi vagyunk elnevezésű világi csoportot, valamint a bíboros egykori titkára által kezdeményezett papi engedetlenségi mozgalmat. (MTI)

A Biblia négyszáznyolcvannégy nyelven

A Szentírás teljes szövege ma négyszáznyolcvannégy nyelven olvasható. A tavalyi évhez képest kilenc – többségében afrikai nyelvvel – bővült a fordítások száma. A német evangélikus bibliatársaság adatai szerint jelenleg további négyszázhatvan nyelven készül a Biblia teljes szövegének fordítása. (KNA)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .