Épül a karitász logisztikai központja

Fotó: Csapó Viktória

 

A helyszínbejáráson jelen volt Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója és helyettese, Zagyva Ri­chárd; Tóth Lajos, Felsőzsolca polgármestere; Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye országgyűlési képviselője; Kovács Zsuzsanna, Felsőzsolca jegyzője; Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója, valamint a beruházásban együttműködő partnerek képviselői.
A Katolikus Karitász hálózatának infrastrukturális fejlesztése a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása érdekében elnevezésű projekt keretében három helyszínen két új logisztikai és koordinációs központ építése, valamint egy koordinációs, képzési és családi központ, továbbá fejlesztési, katasztrófavédelmi és szociális célú eszközök, járművek beszerzése valósul meg.
A fejlesztések során a Katolikus Karitász által építendő új épületek Felsőzsolcán a keleti, Székesfehérváron a nyugati országrész logisztikai és koordinációs központjai, a helyi és környékbeli szociálisfeladat-ellátás, valamint az önkéntesek bázisai lesznek.
Az új központokban a célszerű kialakítással és a szükséges eszközök beszerzésével katasztrófa- és vészhelyzeti mentéshez, gyorssegélyezéshez, újjáépítéshez szükséges tevékenység is lehetővé válik, így a létesítmények a Katolikus Karitász vészhelyzeti bázisaiként is működnek majd.
Pécsen a Katolikus Karitász regionális feladatellátását segítő koordinációs, képzési és önkéntesközpontot hoznak létre, egy meglévő épület felújításával.
A Felsőzsolcai Ipari Park területén épülő központ raktárterülete 652 négyzetméter lesz – mondta Forgács József, a segélyszervezet szakmai vezetője. A kétszintes épület alsó szintjén raktártér, valamint iroda, teakonyha és vizesblokk kap helyet. Az emeleten négy szobát alakítanak ki, amelyek szállásként szolgálnak majd a katasztrófahelyzetekben dolgozó önkéntesek számára. A felsőzsolcai beruházás 246 millió forintból valósul meg.
A raktározási terület hozzávetőleg négy teniszpálya nagyságú. Az épületben kialakítandó állványrendszeren mintegy 300 raklap fér majd el, de szükség esetén egy fedett nyitott tárolóban is lehet raktározni, ahol további 30 raklap helyezhető el. Ez körülbelül 300 tonna burgonya vagy 250 tonna alma tárolását teszi lehetővé. A teljes terület kihasználása esetén összesen 510–550 tonna adományt tudnak majd raktározni az épületben.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .