Nagyvilág

Bartholomaiosz pátriárka Oroszországba látogat

A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, I. Bartholomaiosz május végén Oroszországba látogat – közölte január 13-án az orosz ortodox egyház külügyi hivatala. A látogatást az teszi lehetővé, hogy tavaly jelentősen javult Moszkva és Konstantinápoly kapcsolata. I. Kirill moszkvai pátriárka tavaly nyáron járt I. Bartholomaiosz pátriárkánál Isztambulban.

Brazíliában visszavonták az abortuszt támogató törvényt

A helyi katolikus egyház nyomására a brazil elnök, Luiz Inacio Lula da Silva elrendelte annak a törvénynek a módosítását, amely az abortusz legalizálását támogatja az országban. A kifogásolt törvény büntetlenül hagyná az abortuszt elkövető nőket, meghagyva nekik azt a lehetőséget, hogy önállóan döntsenek saját testükről. A múlt év decemberében a brazil elnök aláírta a törvényt, és közzé is tették a helyi lapok. Az abortuszt támogató törvényt José Benedito Simao, a brazil püspöki konferencia életvédő bizottságának felelőse beavatkozása után vonták vissza. A főpap kijelentette: a törvény életbe léptetése „önkényuralmi és demokráciaellenes cselekedet”. Az új szövegből törölték azt a részt, amelyben a nő a terhesség megszakításáról önállóan dönthetne. Ma a brazil törvénykezés csak abban az esetben engedélyezi a terhesség megszakítását, ha a nő erőszakos cselekedet áldozata volt, vagy ha a magzat kihordása veszélyezteti az anya életét. Minden más esetben az abortuszt elkövető nőket háromévi szabadságvesztésre ítélheti a bíróság.

Vértanú leszármazottja a kanadai püspök

A torontói Szent Mihály-székesegyházban január 13-án püspökké szentelték a vietnami származású Vincent Nguyent. A 43 éves főpásztor Kanada legfiatalabb s egyben első színes bőrű katolikus püspöke. 1984-ben, tizenhat éves korában egy halászhajó fedélzetén menekült el Vietnamból. Nguyen püspök ükapját, Joseph Can Nguyent, aki a családból elsőként vette fel a kereszténységet, 21 éves korában letartóztatták, majd kivégezték a hitéért.

Az új horvát elnök és az egyház

A választók hatvan százaléka szavazott a február 18-án hivatalba lépő Ivo Josipovic új horvát elnökre, aki nyilatkozatában agnosztikusnak mondta ugyan magát, de nagyra becsüli az egyház szerepét a horvátok nemzeti identitása szempontjából. A világi állam híve, de a vallási szimbólumok eltávolítása ügyében elveti az agresszív eljárást. A horvát püspöki konferencia visszafogottan gratulált. Minden állampolgár javát kell az új elnöknek szem előtt tartania, és döntéseivel segítenie Horvátország saját identitásának megőrzésével történő belépését az Európai Unióba – írták a püspökök.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze. 
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .