Csehország

A bíboros elsőként a reményt emelte ki, mivel a Szentatya érkezése előtt a médiában Csehország úgy volt jelen, mint ateista és szekularizált állam. A valóság, amelyet a pápa is megtapasztalt, azonban más: rengeteg hívő volt jelen Brnóban és Stará Boleslavban is a szentmisén. És ezen alkalmakon nem csupán egy kíváncsiskodó tömeg gyűlt össze, hanem többségükben a hit által vezetett emberek. A pápa is megérezte ezt, elsősorban Stará Boleslavban, ahol a fiatalok nagy számban vettek részt a szertartáson. Örömük nagy hatást tett a pápára, aki a püspökökkel beszélgetve szóvá is tette ezt. A hívek részéről az első visszajelzések nagyon pozitívak.

A sajtóvisszhangok

Csehország legolvasottabb liberális lapja, a Mlada Fronta Dnes szeptember 29-én több oldalon számolt be a pápalátogatásról. Kiemelte, hogy az egyházfő a keresztény gyökerek újrafelfedezésére buzdította a cseh híveket. Lidove noviny című konzervatív lap arra mutatott rá, hogy Vaclav Klaus államelnököt valósággal „elvarázsolta” a pápa. Mindkét miséjén megjelent, és úgy nyilatkozott, hogy a pápa nézetei közel állnak hozzá. A lap kommentárja szerint XVI. Benedek pápa „professzoros, visszafogott, tárgyilagos, mégis érdekes gondolkodó”.

Híreinket a Vatikáni Rádió, a Zenit, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .