Európa

A családok világkongresszusa egy nemzetközi családvédő hálózat fóruma. A hálózat olyan szervezetekből, szakértőkből és magánszemélyekből áll, akiknek célja a család mint társadalmi intézmény fontosságának védelmezése. A hálózatot 1997-ben alapította az Egyesült Államokban működő Howard Központ a Családért, a Vallásért és a Társadalomért. A kongresszus 1997-ben Prágában, 1999-ben Genfben, 2004-ben Mexikóvárosban, 2007-ben pedig Varsóban ülésezett.

A szalézi rend ifjúsági találkozója

Torino közelében, a Colle Don Bosco helységben zajlott a szalézi ifjúsági mozgalom európai találkozója augusztus közepén. Több mint háromszáz fiatal osztotta meg egymással tapasztalatait az imádságról és a szalézi evangelizáló tevékenységről.

Francia nemzeti zarándoklat Lourdes-ba

A franciák 136. nemzeti lourdes-i zarándoklata augusztus 11-től 16-ig tartott. Mintegy tízezer hívő vett részt a programokon. A zarándoklat témáját – Válaszd Bernadette útját! – Jacques Perrier, Tarbes és Lourdes püspöke választotta. A zarándoklat öt napján a híveknek lehetőségük volt arra, hogy elgondolkodjanak, és Isten segítségével döntsenek az egyház életében betöltött hivatásukról.

Előkészületek a csehországi pápalátogatásra

Szeptemberi látogatása során a pápa felkeresi Brno városát is, ahol egy aranyozott kehellyel és paténával ajándékozzák majd meg. A Cseh Filharmonikusok, az ország legnevesebb zenekara, a tervek szerint szeptember 26-án ad hangversenyt a pápa tiszteletére a prágai várban. A koncerten az 1841-1904 között élt cseh zeneszerző, Antonin Dvorák Te Deumja hangzik majd fel.

Terápiás módszer felnőtt őssejtek felhasználásával

Olasz kutatók kifejlesztettek egy módszert, amely a károsodott szívet felnőttekből nyert őssejtek segítségével regenerálja. Ez az eredmény megerősítette, hogy a felnőtt őssejtek terápiás szempontból hatékonyabbak, mint az embrionális őssejtek. „A felnőtt őssejt felhalmozódik abban a szövetben, amelyet helyre akarunk állítani. A felnőttekből nyert őssejtekkel dolgozni – túl az etikai aspektusokon – eredményesebb, kevésbé pazarló és veszélyes, mint az embrionális őssejtekkel” – nyilatkozta Settimio Grimaldi, a római Neurobiológiai és Molekuláris Orvosi Intézet szakértője.

Az admonti könyvtár

Az 1180-ban alapította ausztriai Admont bencés apátság gyönyörű, hetvenezer kötetet tartalmazó barokk könyvtártermének díszítését a XVIII. században Bartolomeo Altomonte festette. A helyiséget 2004 óta restaurálták, de a napokban ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .