Közel-Kelet

A libanoni egyház „magna chartája” politikusoknak

Erős társadalmi, gazdasági és politikai válság van Libanonban. Az egyház fontos kezdeményezéssel állt elő, amit a maroniták nyomán valamennyi keresztény felekezet felkarolt: egy úgynevezett magna chartát állítottak össze politikusok számára. A dokumentum első része elveket fogalmaz meg a politika jelentéséről, az egyház és a politika kapcsolatáról, meghatározza, miként kell viselkednie a keresztény politikusoknak. A második rész a libanoni nemzeti sajátosságokkal foglalkozik, a békés együttéléssel és az ország újjáépítésével. A harmadik rész tartalmazza a charta egyes pontjait az egyház tanításának fényében. A dokumentumon túl az egyház a médián keresztül is igyekszik meghonosítani egy új politikai szemléletet. Lelkipásztori és személyes szinten egyaránt igyekeznek formálni az emberek lelkiismeretét, hogy sikerüljön kilábalni a válságból.

Az iraki keresztények tragikus helyzete

Kirkuk káld katolikus érseke, Louis Sako  részt vett a március 27-i bécsi néma menetben az üldözött keresztényekért. Nyilatkozatában a keresztények Irakból való távozásának okait említette. Az elmúlt öt év során nagyon csökkent a keresztények száma az országban. Hétszázötven Krisztus- hívőt öltek meg, kétszázezren pedig elhagyták az országot. Az érsek segítséget kért, hogy a keresztények maradni tudjanak, illetve visszatérhessenek szülőföldjükre. Bagdadban és Baszrában a helyzet némileg javult, de Moszul továbbra is a legveszélyesebb város a keresztények számára. A szélsőséges siíta és szunnita muzulmánok egyaránt úgy tekintik a keresztényeket, mint külföldieket. Úgy vélik, hogy az amerikaiak az iszlám ellen jöttek harcolni és a keresztények szövetségeseik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .