Innen-onnan

Megtekinti a vatikáni csillagvizsgáló kutatócsoportját (Vatican Observatory Research Group), majd részt vesz a vatikáni csillagvizsgáló idei szemináriumán. A vatikáni csillagvizsgáló egyike a világ legrégebbi obszervatóriumainak. Eredete 1582-re nyúlik vissza, és XIII. Gergely naptárreformjához köthető. A nyolcvanas évek elején az amerikai Tucsonban nyitottak rendkívül jól felszerelt, kihelyezett csillagvizsgáló-központot.

A pápa is kifejezte együttérzését az ausztráliai tűz miatt

XVI. Benedek pápa is kifejezte részvétét az Ausztrália délkeleti részén tomboló tűz miatt, amely eddig (február 10-ig) több mint száznyolcvan halálos áldozatot követelt. A Szentatya imájáról biztosította mindazokat, akik elvesztették szeretteiket a tűzben, az elhunytakat pedig Isten szeretetébe ajánlja – áll a Szentszék február 10-én kiadott közleményében. A tűz miatt már két település, Marysville és Kinglake teljesen leégett. Több mint ezer ház megsemmisült, a tűz mintegy 3500 négyzetkilométernyi területen pusztított, több ezer ember maradt fedél nélkül. Rendőrségi közlés szerint a tragédiát részben gyújtogatás okozta.

Híreinket az AFP, az AsiaNews, a CEF, a KAP, a KNA, a La Croix,
a Magyar Kurír, valamint a Vatikáni Rádió anyagaiból válogattuk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .