Afrika

Az angolai egyház folytatja a hívek felkészítését a városokban és a falvakban a pápa érkezésére. Angelo Becciu érsek, angolai apostoli nuncius elmondta, hogy az ország északkeleti részére még nem jutott el az evangelizáció. Az Olaszország-méretű egyházmegyékben nagyon kevés pap és szerzetes végez szolgálatot. Nemrég neveztek ki új fiatal helyi püspököket. A pápa látogatása bátorítást jelent majd számukra az erőfeszítések növelésére és újabb missziós intézetek alapítására, amelyek segítséget nyújtanak az evangelizációban. Nagy várakozás előzi meg XVI. Benedek érkezését – hangsúlyozta a nuncius. Az egyszerű emberekben ez úgy tudatosul, hogy Isten embere jön, és áldást hoz számukra. A pápa látogatását lehet történelmi eseménynek is tekinteni, de az egyház az esemény spirituális részét kívánja előtérbe helyezni, tehát konferenciákat, imavirrasztásokat szervez és katekéziseket tart.

Az Angolában 2002-ben lezárult polgárháború óta politikai és diplomáciai körökben elismeréssel beszélnek az egyház szerepéről, amely elkötelezetten segíti az embereket a véres múlt feledésében. Minden családot érintett a gyász. A választások vigíliáján az egyház és a Radio Ecclesia erőfeszítései az igazi értelemben vett demokrácia megélésére ösztönözték a lakosságot. Társadalmi szinten a legfontosabb probléma az országban az egészségügy – emelte ki Becciu érsek. A gyermekhalandóság még mindig nagyon magas. Szükség van az iskolák számának növelésére, különösen a peremhelyzetben lévő falvakban. Az egyház igyekszik mindenkit fogékonnyá tenni a nagyobb társadalmi igazságosság megvalósítása érdekében. Olyan új kihívásokkal kell szembenéznie az afrikai egyháznak, mint a hedonizmus, a fogyasztói mentalitás, elsősorban a fővárosban és a tartományi székhelyeken, valamint a szekták terjedése – nyilatkozta Angelo Becciu érsek, angolai apostoli nuncius.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .