Róma – Vatikán

Véleményt cseréltek a brazil és a nemzetközi helyzetről. Beszéltek a dél-amerikai ország szociálpolitikai törekvéseiről, amelyekkel a szegények életkörülményeit kívánják javítani, illetve a családokat támogatni az erőszak és a társadalmi hanyatlás elleni küzdelemben. Hangsúlyozták az egyház és az állam együttműködésének fontosságát az erkölcsi értékek előmozdítása érdekében. Brazília 184 millió lakosú ország, ahol a katolikusok majdnem 85 százalékot tesznek ki.

Az egyezmény biztosítja a vallásoktatás lehetőségét. A dokumentum megkönnyíti továbbá a misszionáriusok beutazását az országba: a helyi püspök kedvező véleménye, valamint a brazil vízum elnyerése szükséges hozzá. „Szükséges a laicitás fogalmának új meghatározása” XVI. Benedek pápa november 13-án fogadta San Marino új szentszéki követét. Az egyház és San Marino gyümölcsöző együttműködésére utalva a pápa megállapította: a kölcsönös tisztelet és a szüntelen párbeszéd képezik az egészséges laicitás alapját. A közélet és a hagyományos értékek teljes szétválasztása zsákutcába vezet – fejtette ki a pápa. Szükség van rá, hogy újból meghatározzák a laicitás fogalmát, hangsúlyozva a társadalom különféle alkotóelemeinek autonómiáját és a közöttük fennálló valódi különbséget. A közös felelősség keretein belül azonban meg kell őrizni a felek sajátos illetékességét.

Gyermekorvosok konferenciája

A beteg gyermekek lelkipásztori gondozása volt a témája az Egészségügy Pápai Tanácsa november 13-15. között tartott nemzetközi konferenciájának. A tanács elnöke, Javier Lozano Barragán bíboros nyilatkozata szerint a lelkipásztorok feladata, hogy lélekben támogassák a beteg gyermekeket a szentségekkel és az imádsággal. A hatékonyság alapfeltétele, hogy tisztában legyünk a szenvedés okaival. A bíboros emlékeztetett rá, hogy az egyház ellenzi a magzati őssejtek kutatását. Támogatja viszont a felnőtt őssejtekkel való kísérleteket. Teljesen elfogadott, amikor olyan sejtbeültetésről van szó, amely nem veszélyezteti sem a donort, sem a befogadót.

November 15-én találkozott a pápa a konferencia mintegy 450 résztvevőjével. Ne felejtsük el – mondotta a Szentatya -, hogy minden orvosi beavatkozásnak a gyermek érdekében kell történnie, aki teljes jogú emberi személy a maga méltóságával együtt. A szakmai hozzáértést és az emberséget sosem szabad elválasztani egymástól.

XII. Piusz német összekötője

A szalvatoriánus Pancratius Pfeiffer (1872-1945) nevét viseli Rómában, a Szent Péter tér közelében egy keskeny utca. A szerzetes Róma német megszállása idején, 1943 szeptemberétől 1944. június 4-ig XII. Piusz pápa nem hivatalos közvetítő embere volt a német városparancsnokság felé, Carlo Pacelli herceggel, a pápa unokaöccsével együtt. P. Pfeiffer 1915-től haláláig vezetője volt a szalvatoriánus szerzetesrendnek. A pápa rajta keresztül járt közben az üldözöttek érdekében. Pfeiffer atya látogatta a börtönöket, és sok esetben sikerült kieszközölnie foglyok szabadon bocsátását. Kurt Mälzer német városparancsnok ugyanis bajor volt, mint Pfeiffer. Ez volt „barátságuk” alapja. A többi parancsnokkal is jó kapcsolatot alakított ki. Mintegy száz üldözött rejtőzködött a szalvatoriánusok központi házában. Sikerült megakadályoznia Chieti, L’Aquila, Orvieto és Ascoli Piceno városok pusztulását. Pinchas Lapide zsidó teológus szerint Pfeiffer páter mintegy 400 elítéltet, köztük nyolc zsidót mentett meg a kivégzéstől. Más forrás szerint 1944 áprilisában 150 foglyot szabadított ki. P. Pfeiffer 1945. május 12-én közlekedési baleset áldozata lett. Életrajzát idén írta meg Peter van Meijl, Bécsben dolgozó holland rendtársa.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.