Elfogatóparancs Óscar Romero érsek gyilkosa ellen

Az ACI Prensa katolikus hírportál október 24-i közlése szerint a most hetvennyolc éves Álvaro Rafael Saraviát terheli a felelősség Óscar Romero (1917–1981) meggyilkolása miatt. Mint ismeretes, a salvadori érsek 1980. március 24-én éppen szentmisét mutatott be egy kórházi kápolnában, amikor lelőtték. Meggyilkolása miatt mindeddig még senki sem került bíróság elé, bár Álvaro Rafael Saravia egykori katonatiszt ellen 1993-ban keresetet nyújtottak be. Ezt azonban elutasították, mivel egy akkor hatályos amnesztiatörvény akadályozta a polgárháborúval kapcsolatos büntetőjogi eljárásokat. Az ügyet 2017-ban nyitották meg újra, miután visszavonták az amnesztiatörvényt.
Rigoberto Chicas salvadori bíró szerint elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy Saraviát felelősség terheli Romero érsek meggyilkolása miatt, ezért a helyi rendőrség és az Interpol is keresi őt. Médiajelentések szerint a gyanúsított az Amerikai Egyesült Államokban, ismeretlen helyen tartózkodik – közli az MTI.
A salvadori érsek ellen 1980-ban elkövetett merénylet nagy társadalmi felháborodást váltott ki. Az eseményt követően véres polgárháború tört ki Salvadorban – az 1992-ig tartó konfliktus során több mint 75 ezer ember halt meg az észak-amerikai országban.
Óscar Romerót – aki szót emelt a társadalmi igazságosságért, kiállt a szegényekért, és politikai reformokat követelt a salvadori katonai diktatúra idején – Ferenc pápa mártírnak nevezte, amikor október 14-én Rómában szentté avatta.

Forrás: Kathpress, fotó: ACI Prensa
Fordította: Gátas Judit

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.