Éles szavakkal a maffia ellen

Ezúttal az egyházmegye székhelyét, Lamezia Terme városát, valamint Serra San Bruno települést kereste fel. Délelőtt Lamezia Terme ipari negyedében mutatott be szentmisét, majd mintegy ötvenezer hívő részvételével elimádkozta az úrangyalát. Délután a kölni származású Karthauzi Szent Brúnóról elnevezett Serra San Bruno város főterén találkozott a lakossággal. A karthauzi templomban elimádkozta a vesperást, majd rövid homíliát mondott. Végül találkozott a szigorú szemlélődő életet élő karthauzi szerzetesekkel.

A látogatást előkészítő körlevelében Luigi Antonio Cantafora püspök, Lamezia Terme főpásztora utalt rá, hogy 2012-ben ér véget a mostani, ötéves lelkipásztori terv.

Az egyházmegye kettős célkitűzése a családpasztoráció és az egyház társadalmi tanításának gyakorlati megvalósítása, a szociális jelenlét.

A maffia ma már az érdekeit veszélyeztető papságot sem kíméli. Halállal fenyegetik, gyújtogatásokkal figyelmeztetik őket.

A pápa beszédében a nagy munkanélküliség által sújtott lakosság „bámulatos tettrekészségét” dicsérte, mely a jobb jövő záloga. Az egész közösség javát kell keresniük, a társadalom „új nemzedékét” kell felépíteniük – hangsúlyozta. Ennek része a Biblia olvasása, üzenetének megértése, a katolikus társadalmi tanítás ismerete és terjesztése, a fiataloknak a házasságra és a családi életre bátorítása, felkészítése.

A látogatás második része a Szent Brúnó által 1090-ben alapított, ma Serra San Brunónak nevezett karthauzi kolostorban zajlott, ahol a szentatya a tizenöt főnyi szerzetesközösséggel elimádkozta a zsolozsma vesperását. Beszédében utalt arra, hogy a modern élet zaklatott. Az ebbe a világba születő fiatalok zenehallgatással és látványosságok keresésével menekülnek az üresség elől. Úgy tűnik, félnek a csendtől.

Ebben a társadalmi-kulturális helyzetben a karthauzi szerzetesek cellái, amelyek a csend és magány értékeivel ékesek, nagyszerű ajándékot jelentenek az egyház és a világ számára, mert Isten jelenlétének teljességét lehet bennük megélni. Minden kolostor „oázis”, mégpedig egészen különleges.

A szerzetesek életének radikális fegyelme segítheti a mai embert abban, hogy a csend és a magány értékeit újra felfedezhesse. Látogatásával a pápa Péter utódaként az egész szerzetesrend számára bizonyítani akarja, hogy küldetésük a világban „még soha nem volt ennyire időszerű és jelentős”. Nem elég egyszer a szerzetesi élet mellett dönteni – hangsúlyozta a pápa –: ahogy a házasságot kötőknek az esküvőt követő minden napon meg kell élniük a házasságot, a szerzetesnek is napról napra helyet kell adnia életében Istennek.