Egymásért
Az elvesztett szavak
Egy rendhagyó mese következik most a gyerekek által írt szebbnél szebb történetek sorában. Mese egy meseíró kislánynak, a születésnapján, egy kislánynak, aki nem írhatta meg meséjét a templomáról. Egy kislánynak, aki néhány héttel ezelőtt hazatért a Jóistenhez, a mennyei örök hazába.
Újabb világméretű szentségimádás
A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői egyórás szentségimádásra hívnak Krisztus Király főünnepének előestéjén, november 24-én, szombaton.
Közösség és felelősségvállalás
A Boldogasszony Iskolanővérek tanintézményeiben működő diákönkormányzatok tagjai Budapesten találkoztak október 12-én. A házigazda a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont diákönkormányzata, a Patrona DÖK volt.
Szentszéki akkreditáció újabb öt évre
A Katolikus Nevelés Kongregációja 2018. szeptember 27-én kelt dekrétumával újabb öt évre megújította a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (SZAGHF) és a Pápai Keleti Intézet közötti aggregációs szerződést.
Legyőzni önmagunkat a szeretet jegyében
Az esztergomi Adalbertinumban tartotta ülését a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom Európai Tanácsa október 6. és 8. között. A hazai mozgalom nemzeti teamjének házaspárja a háromgyermekes Simon házaspár, Juli és Béla. Velük beszélgettünk.
Elhunyt a Forma–1 plébánosa
Sergio Mantovani szeptember közepén, kilencvenkét éves korában megtért teremtőjéhez. A Forma–1-versenyzők plébánosának is nevezett Don Sergio az életét elsősorban természetesen Istennek szentelte, de utána a pilóták következtek. Méhes Károly újságírónak, az F1Classic blog szerkesztőjének nekrológját olvashatják.