Elszigeteltség és közösség

Az autizmus világnapja Gyöngyösön – Az autizmus jelenségét 1943-ban írták le először, de a tudományos kutatás ezzel az idegi fejlődési rendellenességgel kapcsolatban csak a hatvanas években kapott lendületet, a társadalom széles köreiben pedig az Esőember című amerikai film (1988) bemutatása és sikere után vált ismertté.

Svájci embermentő Pannonhalmán

Világ Népeinek Igaza kitüntetés Eduard Brunschweilernek – Pannonhalmán eddig is őrizte a történelmi emlékezet, és 2006 óta emléktábla is megörökítette Eduard Benedikt Brunschweiler 1944-es embermentő tevékenységét. A Vöröskereszt egykori megbízottja elnyerte a Világ Népeinek Igaza jeruzsálemi elismerést. A posztumusz kitüntetést Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet asszony adja át március 31-én Pannonhalmán.   Brunschweiler tevékenysége szorosan kötődik … Olvass tovább

Lélekszabadítás

Börtönpasztoráció és levelezőszolgálat – Kevés szó esik keresztény körökben a jobb latorról. Arról a bűnbánóról, akinek Jézus a kereszten megígérte: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” A nagyhét kezdetén a szemünk elé kerül e titokzatos férfi, s nekünk jó, ha nem fordítjuk el róla tekintetünket. Szimbóluma ő az isteni irgalom mértéktelenségének, amelyre ugyan melyikünk nem … Olvass tovább

„Hogy a sebeket gyógyítsák…”

Assisi Szent Ferenc Leányai – A ferences család idén ünnepli a lelkiségük szerinti élet pápai jóváhagyásának nyolcszázadik évfordulóját. Az e karizma szerint élő férfiak és nők közössége, a ferences család ma három nagy ágra, azaz rendre oszlik.

Aranyszabályok időseknek

A körmendi plébánia egyik kedves, idősek otthonában élő híve pár évvel ezelőtt úgy rendelkezett, hogy halála után a plébános válogasson könyveiből az egyházközségi könyvtár számára.

Tévés szemléletmód

Az alkoholisták védelmében? – „Miért iszik? Hát nem gondol a gyerekére? Hogy lehet így élni? Nincs magában felelősségérzet?” Egy tetten ért férfi vagy nő zavarba esett, tétova tekintete a válasz. A kérdező megfontoltan néz, vagy épp a tőrbe ejtett áldozatát méregető vadász gyakorlott pillantásával szúrja át a vele szemben ülőt.

Tudunk-e egymásért tenni?

A Mécs lelkigyakorlata elváltak számára- „Éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok…” Hosszan lehetne folytatni azok sorát, akiknek megsegítésére az Úr Jézus emlékeztet minket az utolsó ítélettel kapcsolatban: a lelki, mentálhigiénés segítséget várók is közéjük tartoznak, így az elváltak is – mondja Mészáros Domonkos OP atya, aki nemrég a Mécsnapok keretében lelkigyakorlatot vezetett olyanok számára, akiknek a házassága összetört.