A cigányok apostola volt

Sója Miklós öröksége Hodászon – Hodász cigány templomának falán március 22-étől márványtábla emlékeztet Sója Miklós (1912-1996) görög katolikus papra, aki 1941-ben kezdte meg pasztorációs munkáját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben. A kezdetekre ő maga így emlékezett egy feljegyzésében: „Nem tudta azt a püspököm, hogy ottan cigányok is vannak, én se tudtam. Csak egyszer elvetődtem a cigánytelepre, megérkezésem után nemsokára. Majdnem gyökeret vert a lábam a bámulattól, amikor megláttam a rettenetes szennytengerben a földbe ásott kunyhók össze-vissza sokaságát. Mint amolyan Kolumbusz-féle felfedező, felkiáltottam magamban: de hiszen ez a sziget nincsen rajta a püspöki térképen!”

Öröm segíteni

Sikeres volt az élelmiszer-akció – A világ gazdasági válsága – amelyről annyi szó esik az utóbbi időben – akkor következett be, amikor a magyar emberek jelentős része már amúgy is az elszegényedés felé sodródott. A válság tetézte a bajt: még többen veszítették el állásukat, a forint gyengülése miatt a hitelt felvevőket egyre nagyobb adósságok terhelték, majd az államcsőd elkerülésének kivédésére az előzőeknél is több megszorító intézkedést hozott a kormány. A szegény még szegényebb, a nélkülöző még kiszolgáltatottabb lett.

Vészkiáltás a szegényekért

Püspökkari felhívás adakozásra – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 11-ei dátummal körlevelet adott ki, amelyben a szegénység éve alkalmából rendezett templomi tartósélelmiszer-gyűjtésre kéri a híveket. A gyűjtés március 14. és 21. között zajlik, vasárnaptól vasárnapig.

Párbeszéd és együttműködés

A cigánypasztoráció felelőseinek vatikáni találkozója – Az európai püspöki konferenciák cigánypasztorációért felelős tagjai március 2. és 4. között találkoztak a Vatikánban. A Vándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsa által szervezett rendezvényen Magyarországot Székely János esztergom-budapesti segédpüspök képviselte.

Hogy segíthessünk…

Templomi gyűjtés Haitiért – A januári haiti földrengés károsultjainak további megsegítését tervezi a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Február 1-jén kiadott alábbi körlevelében február 7-ére templomi gyűjtést rendel el, a hívek nagylelkű adományait kérve.

Elsősorban a betegekért…

A Szent Ferenc Kórház főigazgatója – A kórház az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció fenntartásában működik – mondja Trombitás Zoltán főigazgató. – Jelenleg négy osztály várja a betegeket: belgyógyászat huszonegy ággyal, kardiológia huszonnégy férőhellyel, illetve egy húszágyas kardiológiai rehabilitációs, valamint egy negyvenágyas krónikus belgyógyászati osztály.

Mint gránátalmában a magok…

Avagy a felebaráti szeretet lehetősége – A Betegápoló Irgalmasrend jelképében, a gránátalmában számtalan magocskát találhatunk. E „jézusi magok” évszázadok óta jó földbe hullottak. Magyar földön, a betegek szolgálatában egykor tizenhárom kórházat működtettek Istenes Szent János követői.

Lelki támogatást is adunk

A Máltai Szeretetkórház igazgatója – A Máltai Szeretetkórház 1995-óta fogadja a betegeket; jelenleg százhúsz ágyon végzünk krónikus betegellátást, rehabilitációt – mondja Hirling András igazgató főorvos. – Az elmúlt másfél évtized során kialakult gyakorlat szerint az idős polimorbid (sok betegségben szenvedő) beteg mellett egyre több daganatos embert kezelünk egyfajta hospice ellátás formájában. De hozzánk kerülnek például hajléktalanok is, akik agyvérzést kaptak, akiknek alsó végtagjait amputálni kellett…