Haiti hosszú nagypéntekje

Haiti népe sem maradéktalanul hívő, de a hit jellemzi a közszellemet. Szinte tódul a nép szentmisére a megmaradt templomokba. Nem jelent gondot, hogy a szentmise hosszú, sőt, ez egyenesen elvárás, hiszen sokszor több mint egyórás utat tesznek meg mezítláb, és e „zarándoklatot” nem követheti rövid liturgia.

Jó itt nekünk…

Nemzetközi bibliodráma-konferencia Szombathelyen – A Magyar Bibliodráma Egyesület immár harmadik alkalommal rendez nemzeti-nemzetközi bibliodráma-találkozót a műfaj népszerűsítése és találkozási lehetőség megteremtése céljából a bibliodráma iránt érdeklődők számára – idén augusztus 26. és 29. között, Szombathelyen. Már a korábbi években is érkeztek hozzánk olyan külföldi bibliodráma-vezetők, akik hazájukban (főleg Németországban) iskolateremtők voltak. Könyveik részben magyarul is hozzáférhetők már, a Németországban klasszikusnak számító Marcel Martin, Klaus-Werner Stangier, Else Natalie Warns, Ellen Kubitza és Tim Schramm könyveinek fordítása nagyrészt az egyesület gondozásában jelent meg. És örvendetes módon megjelent az első magyar bibliodrámakönyv is, két „klasszikus”, Sarkady Kamilla és Nyáry Péter szerkesztésében.

„Engedjenek minket dolgozni…”

A Budai Irgalmasrendi Kórház tíz éve – Több százan érkeztek a Hild-udvarba július 1-jén délelőtt. Orvosok, betegek, nővérek, szerzetesek, lelkigondozók: mindazok, akiknek szívügyük a Budai Irgalmasrendi Kórház, és persze akiket munkájuk engedett, elmozdulhattak betegeik mellől.

„Kis dolgokat is tehetünk hatalmas szeretettel”

Beszélgetés Haiti helyzetéről Kurian Vayalunkal atyával – Idén januárban az egész világ figyelme Haiti felé fordult, amikor a Karib-térségben lévő ország fővárosától nem messze rendkívüli erejű földrengés pusztított, amely hárommillió ember életét, sorsát érintette, és csaknem negyedmillió halálos áldozata volt.

Gyűjtések az árvízkárosultaknak

Országszerte helyi kezdeményezések sora indult az árvízkárosultak segítésére, számos közülük egyházi szervezésben. A következőkben ezekről az akciókról tájékoztatunk a teljesség igénye nélkül. Budapesten a Magyar Szentek templomában július 3-án jótékonysági koncertet rendez a Katolikus Karitász. A budapesti egyetemisták és főiskolások június 20-án tartott hálaadó szentmiséje alkalmából az egyetemi tanárokból és hallgatókból álló közösség 110 ezer forintot gyűjtött össze az árvízkárosultaknak.

Nyaralás és az új kezdet reménye

Árvíz sújtotta családok gyermekei Máriapócson – Az elmúlt hetekben sokan sokféleképpen igyekeztek segíteni az árvíz sújtotta családokon. Kétkezi munkával, pénzzel, természetbeni adományokkal – vagy éppen a nyomasztó élményeket átélt gyerekek nyarának szebbé tételével.

Szíverősítő közösség

Huszonöt éves a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat – Hiába kérem az Isten segítségét, ha valójában nem szánom oda magam, s ha nem élem át a tehetetlenségem. Addig csak elvárásaim vannak, én diktálok Istennek, megmondva, mi lenne jó nekem. Azért, mert még nem éltem át a megrendülést, hogy rászorulok a kegyelemre. De ha ez megtörténik, a rangsor helyreáll, és már nem a „beosztottamként” tekintek Istenre.

Kezek, homokzsák, aranyhal és zongoraszó

A sajóládi plébánia évszázados, barokk folyosóján (elődjén koptatta a köveket Fráter György novícius, majd házfőnök) szivattyúk és tömlők. Az Erdélyből, Tusnádfürdőről és Székelykeresztúrról érkező tűzoltók hagyták még itt, ha netán szükség lenne még rájuk…