Felhőtlen nyár

Minden évben így van. Amikor novemberben megérkezik az eső, a köd és a hideg reggelek ideje, én máris elkezdem várni a nyarat. Volt olyan esztendő, amikor már november elsején kiszámoltam, mennyit kell még aludnom június elsejéig. Elárulom: rettenetesen sokat.

Ha boldogok akartok lenni…

Oláh Arré Éva domborműve a Semmelweis Egyetem új elméleti épületében

Ha megkérdeznék, ki az első olasz szobrászművész, akinek kiállítása volt a strasbourgi Európai Parlamentben, vagy úgy tennék föl a kérdést: ki az egyetlen női szobrászművész, aki a Vatikánnak dolgozik, bizony sokan tanácstalanok lennének. A válasz mégsem olyan nehéz, bár Oláh Éva neve talán még a szakmabeliek körében sem igen ismert. A művésznő 1943-ban született Szolnokon, majd Budapesten végezte iskoláit, s szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán.

Együttműködés Katasztrófahelyzetben

Gyakorlatoztak a máltai mentők

Ötödik nemzetközi katasztrófagyakorlatát tartotta Zircen június 16-án a Máltai Mentőszolgálat. Tömeges baleseteknél, katasztrófák helyszínein különösen fontos, hogy a helyszínre érkező különböző egységek képesek legyenek együttműködni egymással. Erre jelentenek nagyszerű alkalmat az évenként megrendezett gyakorlatok. Idén tizennégy különböző egység dolgozott ugyanazon a helyszínen.

Látványos és komoly kihívást jelentő feladatokkal nehezített katasztrófaelhárítási gyakorlatot rendezett június 15. és 17. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálata Zircen. A program részeként 16-án délután egy tömeges katasztrófa helyszínén csaknem kétszáz mentősnek, tűzoltónak, rendőrnek és speciális mentőnek kellett összehangolt feladatokat megoldani.

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak

Pékséget nyit a máltai szeretetszolgálat

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató pékséget nyit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a főváros III. kerületében. A helyiséget a városrész önkormányzata térítésmentesen bocsátja rendelkezésre. A program az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával valósul meg. Az új pékség a hét minden napján működik majd, és a tervek szerint naponta nyolcszáz kilogramm kenyeret állít elő. Ez a mennyiség körülbelül megfelel a segélyszervezet húsznál is több budapesti intézményében jelentkező igényeknek.

Ahol a test és a lélek pihenhet

Üdülő családoknak és gyerekcsoportoknak is

Az ország egyik legmagasabb hegyén, a Mátrában áll egy szép üdülő, a Stella. A Katolikus Karitász egri egyházmegyei szervezete működteti. Vezetője Árvai Ferenc. Az energikus pap nem keresi a szavakat – mind megvan neki, ami az üdülő különlegességéről szól.
A katolikus egyházi üdülő a rendszerváltás előtt, amikor az egyházat üldözték Magyarországon, fogalommá vált a lelkipásztorkodó papság körében. Mivel útlevelet nem kaphattak az atyák, olyan helyet kellett számukra keresni, ahol pihenhettek, ahová szabadságra jöhettek. Így vált népszerű hellyé 836 méter tengerszint feletti magasságban, Mátraszentimre-Bagolyirtáson a Stella. Amikor megnyílt a világ a papok előtt, már többen elindulhattak közülük külföldre is, így akkortól világiak számára is megnyílt ez a lehetőség. A tulajdonos a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Felelősségünk a teremtett világért

Mélyebb kapcsolatban a környezetünkkel

Krisztus tanítványaiként, hozzá „társul szegődve” és szeretetre törekedve felelősek vagyunk a világért, melyet Isten szeretetében teremtett – figyelmeztetett a környezetvédelmi világnapon Udvardy György püspök tollából megjelent cikk. Induló rovatunkban ennek a keresztény felelősségnek a részleteit, sokféle formáját és megvalósulási módját szeretnénk alaposabban szemügyre venni.

Társadalmi szolgálatban

Ifjúsági információs és tanácsadó iroda nyílt Nyíregyházán

A Hajdúdorogi egyházmegye április 23-án ifjúsági információs és tanácsadó irodát nyitott Nyíregyháza belvárosában, a Bercsényi utca 13. szám alatt. A kezdeményezésről Tóbiásné Tamás Anikó projektmenedzsertől érdeklődtünk.

– Az iroda megnyitásával régi álmot valósítottunk meg, és komoly lépést tettünk annak érdekében, hogy az egyházmegye az eddiginél jelentősebb társadalmi szerepet vállalhasson, és a tizennégy–huszonkilenc évesek, e fontos korosztály felé nekik szánt programokkal, szolgáltatásokkal nyitni tudjon.

Angyali dialógusok

Mallász Gitta a Világ Igazai között

A Világ Igaza kitüntetésben részesítette a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet május 13-án a magyar Mallász Gittát Párizsban. Az ünnepségen jelen volt a Jad Vasem képviselője, Simone Veil volt francia miniszter asszony, Jérome Daniel Beau párizsi segédpüspök, Trócsányi László magyar nagykövet és Ablonczy Balázs, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. A posztumusz kitüntetést a díjazott rokona, Mallász Andrea vette át, Juliette Binoche pedig részleteket olvasott fel Mallász Gitta világsikert aratott, közel húsz nyelvre lefordított könyvéből.

Látszólag apróhír ez a számos külföldi esemény között. Ám a rövid értesítésből kiérződik, nem akárkik jöttek össze a díjátadásra, s nem akárki kapja. Látszólag bulvárhívság a gyönyörű Binoche szereplése is (kevesen ismerik a színművésznő vallomását: Mallász Gitta könyve mentette meg depressziójából). A hír hátterében egy nagy lélek s egy különleges könyv áll.