Egymásért
Meg nem született gyermekek
Vallásgyalázás miatt hatszázezer forint büntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a három demonstrálót, akik kigúnyolták az Oltáriszentséget a tavaly áprilisban megtartott budapesti abortuszpárti tüntetésen. A per nyertesei részben ebből az összegből állítanak szobrot az abortusz áldozatainak emlékére Meg nem született gyermekek címmel.
Új épületszárnnyal bővül a premontrei gimnázium
Az iskola névadója, Szent Norbert emléknapján, június 6-án letették a szombathelyi premontrei gimnázium új épületszárnyának alapkövét. A bővítésre a diákok létszámának növekedése miatt nagy szükség van az intézményben.
Görögkatolikusok ajándéka a szíriai keresztényeknek
Kocsis Fülöp érsek-metropolita június 9-én Bejrútban átadta az Al-Dmeine al-Sarqije szíriai faluban élő keresztények képviselőjének azokat az ajándékokat, amelyeket a magyarországi görögkatolikus Egyház hívei küldtek nekik.
Az egység és a küldetés lelke
Egyházmegyei nap Székesfehérváron Pünkösdhétfőn rendezték meg a 12. Egyházmegyei Napot Székesfehérváron. A találkozó kezdetén Spányi Antal megyés püspök szentmisét mutatott be az egyházmegye papságával közösen. A Bregyó közi Ifjúsági Sportcentrumban tartott egyházmegyei találkozóra számos család érkezett.
Jelentős támogatást kapnak a gyimesi csángók intézményei
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára pénteken a csíksomlyói búcsúra érkező Boldogasszony-zarándokvonat utasaival és helyi csángó magyarokkal együtt részt vett a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál tartott szentmisén.
Megmentette az Eucharisztiát az Iszlám Államtól
Martin Baani mindössze huszonnégy éves volt, amikor az élete kockáztatásával megmentette az Oltáriszentséget a szülővárosát elfoglaló terrorszervezettől.
Húszéves a délvidéki Háló mozgalom
Két évtizeddel ezelőtt Zentáról indult a Kárpát-medencei Háló mozgalom kapcsolat- és közösségépítő tevékenysége a Délvidéken. Május 26-án és 27-én huszonkét bácskai, bánsági és magyarországi helységből gyűltek össze jubileumi találkozóra a vajdasági településen.