Egyházak képviselői az Élet Menetében

1944-ben ezen a napon kezdődött a magyar zsidók deportálása. Az emlékező meneten több magyarországi egyház képviselői is részt vettek. A rakparton tartott ünnepségen Schweitzer József nyugalmazott főrabbi a Dunába lőtt honfitársainkra emlékezve beszédében külön kiemelte, hogy a nyilasok által üldözött zsidókért sokan tettek is, s ezért olykor életükkel fizettek. Név szerint említette a katolikus egyház által boldoggá avatott szociális testvért, Salkaházi Sárát, illetve a vele együtt vértanúhalált halt Benkovits Vilma hitoktatónőt, akik valóban mély hitük szerint cselekedtek, mikor a más felekezetű emberek mellé álltak. A katolikus egyház részéről – Erdő Péter bíboros képviseletében – Székely János püspök vett részt az Élet Menete rendezvényén.