A hatalmas templom talán az 1970-es, 1980-as években látott utoljára annyi hívőt, mint ahányan a szentelésen részt vettek. A bíboros szentbeszédében szólt az elmúlt évszázadok adventi várakozásairól, és figyelmeztetett Jézus második eljövetelére is, amelyre készen kell állnunk. Emlékeztetett, hogy Jézus addig is köztünk él a szentségekben, így tudjuk, kihez tartozunk. Fontos, hogy az életünk végén ránk váró találkozást ne keserű szívvel, hanem hittel és bizalommal várjuk – ebben segíthet a Jézussal való gyakori találkozás a szentáldozásban. „E Rózsafüzér királynéjának szentelt gyönyörű templomban szolgált plébánosként, majd az osztrák-magyar rendtartomány provinciálisaként Badalik Bertalan domonkos szerzetes. Ebben a templomban szentelték veszprémi püspökké. 1950. január 1-jén itt ajánlotta fel Magyarországot Jézus szentséges szívének” –idézte fel a múltat Erdő Péter. A főpásztor megemlékezett a kommunizmus ideje alatt itt szolgáló egyházmegyés papokról is. Az ő nagyszerű munkájuk eredményeként hosszú évekig az ifjúsági pasztoráció nagy hírű központja volt a templom. Majd felidézte a domonkosok visszatérését, akik az újjászületés nehézségeivel találkoztak. „Most azt ünnepeljük, hogy sikerült az épületet rendbe hozni, ismét a templom főhajójában tarthatjuk a szentmiséket, és újra betöltheti a Lélek és az imádság az egész épületet.” A bíboros egyúttal köszöntötte Bede Kálmán domonkos szerzetest, aki évtizedekig ebben a templomban működött, és idén ünnepelte aranymiséjét. „Nemzedékek figyelmét hívta fel Krisztusra ez a templom. Arra hivatott, hogy a jövőben is égre mutató jelként a találkozás helye legyen az itt élő emberek és Isten között. Adja Isten, hogy ez a hely újra Szűz Mária tiszteletének különleges központja, az eleven katolikus közösségi élet otthona, Isten kegyelmének kisugárzója legyen mindannyiunk számára” – fejezte be beszédét Erdő Péter.
