„Ébredj, és lépj!”

 

„Ébredj, és lépj!” – ezzel a mottóval szervezte meg idén Erdély legnagyobb katolikus ifjúsági találkozóját a Gyulafehérvári Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészsége. Az esemény Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én kezdődött, és 19-én ért véget.
A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra (CSIT) Nagyboldogasszony ünnepén több mint ezer fiatal érkezett, hogy részt vegyen a szentmisén  a kegytemplomban. Böjte Csaba ferences szerzetes, a rendezvény fő helyszíneinek otthont adó dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke köszöntőjében Szent László királyra emlékezett, és arra kérte a jelenlévőket, hogy a találkozó a kiengesztelődésről, a megbékélésről és az örömről szóljon. A megnyitón a csíkszeredai főkonzulátus képviselői, a gyulafehérvári hittudományi főiskola és papnevelő intézet elöljárói, az erdélyi ferences rendtartomány vezetője és a csíksomlyói ferencesek is részt vettek.
A rendezvényt – mások mellett – Hargita Megye Tanácsa és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is támogatta.
A tizennégy és tizenhat év közöttiek csoportjának András Teréz magyartanár, a tizenhét–tizenkilenc éveseknek Kovács Imola művészettörténész, a huszonéveseknek pedig Mărgulescu Cotiso, a marosvásárhelyi Imádság Házának vezetője tartotta az előadásokat. Esténként néptánctanítás és filmvetítés, pénteken dicsőítő koncert színesítette a programot.
Tamás József püspök a kegytemplomban szentségimádást tartott, amelyet tanúságtétel és Csiszér László zenés áhítata kísért. Csütörtökön Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta a szentmisét. Beszédében hangsúlyozta: „Fontos, hogy sugározzuk a keresztény életörömet, amelyre meghívott minket az Úr Jézus.”
A CSIT-et idén is flashmob és a találkozó himnusza zárta.

Forrás és fotó: CSIT

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .