Duzma Dözmő nyomában

Gyerekkori emlékek idéződnek föl benne, az elmúlás gondolata is foglalkoztatja, s a Kisszékelyi füzet lapjain egyszer csak a rácegresi bivalyfogatosok tűnnek fel, akik a sárban fürdőző állatokat ostorral vagy vasvillával noszogatják a továbbhaladásra, mindhiába. A külső, félelmetes zajokról is olvashatunk, néha pedig mintha az önmagáról mintázott Duzma Dözmő szólalna meg dünnyögve: „Bözsi néni kórházban van. Mintha egy biztos pont eltűnt volna a faluból. Kapaszkodó után kapkodna az ember.” A tetőre lehulló dió okozta nagy csattanásról az író úgy nyilatkozik: „Itt mások a hangok. Ha éjjel a földre esik egy szilva, akkorát dobban, mintha az ördög ugrott volna be a kerítésen.”


Kisszékely és a Lázár Ervin teremtette (mese) világ szorosan összekapcsolódik. A településen kialakított, mintegy tizenegy kilométeres Négyszögletű Kerek Erdő tanösvény az író egyik népszerű, sokak által kedvelt regényének címéről kapta a nevét. Azokon a falubeli és erdei utakon járhatunk ugyanis, ahol hajdan az író is gyakran sétált, megismerve közben Kisszékely és a Tolnai-hegyhát természeti és kulturális értékeit. A templomot, a kálváriát, a kilátót, a Barátok tavát, a Jáger-réti erdei pihenőhelyet, a fából faragott keresztet, a Szentháromság-szobrot… Négy körutat alakítottak ki a helyiek: a Kökény körút 3,6 kilométer, a Berkenye körút 3,2, a Galagonya körút 2,7; a Vadkörte körút a leghosszabb, 4,4 kilométeres. Az egyes ösvények külön- külön is bejárhatók. A tanösvény központja a kisszékelyi iskola épületénél található, itt találkozik mind a négy útvonal. „A négy irányba kiterjedő körutak egy négyszög csúcsa felé mutatnak, így a tanösvény négyszögletű is meg kerek is” – olvasható a Kisszékelyi Kulturális Egyesület által kiadott tájékoztató füzetben.

„Mikor látsz újra, Kisszékely?” – ez Lázár Ervin Naplójának utolsó mondata. S a válasz: most már mindig. Örökké. Hiszen az ösvényen mindig járnak. Kétlábúak, négylábúak, rovarok, madarak…

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.