Családfesztivál ökumenikus összefogással

A nap folyamán bemutatkoztak a szervező közösségek, volt kirakodóvásár és kézműves foglalkozás, a gyerekeket pedig játékok várták. Amíg a kisebbeket lefoglalták, a szülők számos beszélgetésekben, előadáson vehettek részt.

Miért fontos a család, mi a szerepe, milyen a jövője, mely problémák terhelik, mit tehetnek érte az egyházak? – ezekre a kérdésekre keresték a választ a püspöki kerekasztal résztvevői: Bíró László, valamint Szabó István református és Gáncs Péter evangélikus püspök. Pál Ferenc, Pálhegyi Ferenc, Bittsánszky Sári és János a házastársi kapcsolat ápolásával foglalkoztak. Lothringer Éva az úgynevezett Y-generációt mutatta be. Szembenézésre késztetett Kovács Ferenc diakónus és felesége előadása az abortusz kérdéséről, továbbá Nerada Mátyás előadása a szenvedélybetegség kialakulásának, okainak és gyógyításának témájáról. Boros András a férfivá érés kérdéséről beszélt, és bemutatta a Férfisátor elnevezésű, tizenöt éve működő szervezetet. Juhász Gábor Házasság az egyházjogban címmel tartott előadást.

Család a médiában címmel az Új ember, a Reformátusok Lapja, az Evangélikus Élet és a Képmás szerkesztői arról beszélgettek, miként szolgálhatja egy keresztény médium a család ügyét. Zalka Katalin, a Képmás főmunkatársa úgy fogalmazott: a keresztény média hivatása a szép, a jó és az igaz felmutatása. „E szándékkal árral szemben úszunk” – mutatott rá Rátkai Balázs, lapunk főszerkesztője. „Az embereket más pályára állítja a mainstream média, egyetlen esélyünk, ha hitelesen hozzá tudunk szólni a családok mindennapjaihoz, ha olyasmiről tudunk irányt mutatóan írni, ami fontos számukra” – tette hozzá. Bagdán Zsuzsa (Reformátusok Lapja) és Vitális Judit (Evangélikus Élet) ehhez kapcsolódva hangsúlyozta: az emberek útmutatást várnak legfontosabb döntéseikhez.

Az előadásokat kulturális műsorok színesítették. A gyerekeket többek között Levente Péter és Döbrentey Ildikó, Homoki Nagy Katalin, a Nemzeti Kamaraszínház és Karsai János pantomimművész bűvölte el, a felnőtteket pedig Hegedűs Endre és felesége zongorakoncertje várta.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .