A cigány közösség vallási szokásairól

A program a főiskola által e témában szervezett sorozat részeként valósult meg, és a továbbiakban még négy ilyen alkalomra kerül majd sor.
A mostani beszélgetés célja az volt, hogy a résztvevők a roma egyházközségek vallásgyakorlását tudományos és gyakorlati oldalról is megközelítve jobban megismerjék a cigány közösség hitvilágát, vallási szokásait. A meghívottak között volt Orosz Atanáz megyéspüspök; Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektor­he­­lyettese, a vallási néprajz MTA-doktora; Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Gö­rög­­katolikus Roma Szakkollégium vezetője, valamint Mosolygó Béla, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöki hivatalának irodaigazgatója, aki Sója Miklós atya után 1981-től 1993-ig szolgált Hodászon, a cigány egyházközségben. A kerek­asztal-beszélgetés résztvevője volt Orosz István kállósemjéni parókus is, aki 2011 és 2014 között volt a hodászi egyházközség lelkipásztora. Személyes tapasztalataival segítette a közös gondolkodást Lakatos Péter, aki Hodász szomszédságából, Kán­tor­já­no­si­ból származik, és ma már áldozópapként szolgál.
Orosz Atanáz megyéspüspök nyitógondolatai után Bartha Elek és Rózsahegyiné Juhász Éva előadása hangzott el. Mindketten néprajzkutatóként, de más-más szempontból mutatták be a roma hívőközösségek vallási szokásait. A kerekasztal-beszélgetést követően a résztvevők és a közönség között személyes hangulatú párbeszéd alakult ki.
A beszélgetéssorozat következő alkalmának témája: romapasztoráció a mindennapokban.

Forrás és fotó: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..