Bosák Nándor püspök köszöntése

A MALEZI központjában tartott ünnepi eseményen részt vettek az intézet munkatársai, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia liturgikus bizottságának püspök tagjai. A munkatársak nevében Verbényi István, a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet igazgatója köszöntötte az MKPK liturgikus bizottságának elnökét. A nagycsütörtöki krizmaszentelési mise prefációját idézve kiemelte, hogy a lelkipásztor legfőbb feladata az Eucharisztia bemutatása. Erre utal Bosák Nándor püspöki jelmondata is: „Törd meg az éhezőknek kenyeredet.” Bosák Nándor, megköszönve a jókívánságokat, a megbízatásról beszélt. Kiemelte, hogy amint az apostoloknak a kenyérszaporításkor, nekünk is tovább kell adnunk, amivel meg vagyunk bízva. Bosák Nándor 1939-ben született a Pozsony megyei Taksonyfalván, szülei ötödik gyermekeként. A családot 1947-ben a „lakosságcsere” keretében telepítették ki a Felvidékről – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kálmánházára kerültek. Középiskolai tanulmányait a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte. Az egri főegyházmegye papnövendékeként a budapesti Hittudományi Akadémián, majd az egri hittudományi főiskolán folytatta teológiai tanulmányait. 1963-ban szentelték pappá, tizennégy évet töltött aktív lelkipásztori szolgálatban, majd az egri szeminárium tanára, később spirituálisa, majd rektora lett. 1993-ban az újonnan alapított debrecen-nyíregyházi egyházmegye első püspöke lett. Főpásztorként eredményesen dolgozott az egyházközségek életének megújításáért, a lelki élet elmélyítéséért. Debrecenben működő katolikus főpásztorként – az ökumené szellemében – jó kapcsolatokra törekedett a református egyházzal, de más egyházakkal és felekezetekkel is, és sokat tett székvárosa szellemi és anyagi gyarapodásáért is. Ennek elismeréseként 2009-ben Debrecen díszpolgárává választották.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .