Bizalmi viszony a testvéregyházakkal

Az új püspök az istentisztelet utáni közgyűlésen, székfoglalójában a szolgálat felelősségéről beszélt, hangsúlyozva, hogy a bizalomépítés jegyében kívánja végezni szolgálatát. Bizalmi viszonyra törekszik a testvéregyházakkal, és nagy figyelmet fordít majd a külföldön működő egyházakkal való kapcsolatokra.

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a kormány nevében köszöntötte az új dunántúli püspököt. – A magyar társadalomnak és a nemzetnek kell megújulnia. „A lelki–szellemi megújulásban (…) a magyar történelmi egyházaknak megkérdőjelezhetetlen küldetésük volt és van.” A magyar kormány együtt kíván működni az egyházakkal, és ennek számtalan jelét adta már az elmúlt évben is – hangsúlyozta.
   
Prőhle Gergely, a evangélikus egyház országos felügyelője, a külügyminisztérium helyettes államtitkára köszöntőjében a gyülekezetépítés fontosságáról szólt. – Az a cél, hogy vasárnapról vasárnapra egyre többen legyenek a templomban – mondta.
A beiktatási ünnepségen az evangélikus egyház vezetői mellett a társegyházak képviselői, továbbá az Ausztriában, Németországban, Romániában, Finnországban és Szlovéniában működő egyházak vezető személyiségei is részt vettek.
   
Szemerei János kaposvári lelkészt, a Somogy–zalai egyházmegye esperesét áprilisban választották püspökké az egyházkerület száztizenkét gyülekezetének szavazatai alapján. A püspökválasztásra azért került sor, mert az egyházkerület korábbi vezetője, Ittzés János nyugdíjba vonult.

Forrás: www.hirado.hu
Fotó: www.evangelikus.hu
 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .