Bíborosi vizitáció az Örmény Katolikus Lelkészségen

Az örmény katolikusok a XVIII. században kerültek Erdélybe, ahonnan aztán a trianoni békediktátum után költöztek Budapestre. 1922-ben a Gellért-hegy aljában található Orlay utcában alapították meg a lelkészséget. Erdő Péter bíboros szombat délután tett itt látogatást, s miután áttekintette a vizitáción immár hagyományos, hatszáznál is több kérdésre adott választ, megtekintette az örmény katolikus muzeális gyűjteményt is. Arra buzdította a lelkészt és az öttagú gondnokságot, hogy tegyék ismertebbé az egyházmegye plébániáin a lelkészség működését, hogy idetaláljanak mindazok, akik örmény közösséget keresnek. Szó esett arról, hogy melyek az örmény liturgia fontos és hangsúlyozandó elemei, s arról is, hogy a lelkészség épületében működő örmény gyűjtemény támogatására is lehetőség nyílhat a közeljövőben.


A nagytétényi plébánia szolgálatát is ellátó Fülöp Ákos elmondta, hogy ő maga is örmény származású, és kettős rítusú adminisztrátorként 2007 óta irányítja a lelkészséget. Nagyapja félig örmény, félig székely volt, de másokhoz hasonlóan neki is fel kellett kutatnia a családi hagyományokat, és az alapokról kezdte az ismerkedést az örmény liturgiával és történelemmel.

Másnap, úrnapja ünnepén Erdő Péter latin rítusú szentmisét mutatott be a kápolnában Világosító Szent Gergely, az örmények apostola tiszteletére. Beszédében a főpásztor kiemelte: „A világon az első ország, amely hivatalosan is közösségi jelleggel elfogadta a kereszténységet, az örmények országa volt. – Majd pedig úgy fogalmazott: – Keresztény hitünk nem elhomályosította vagy meggyengítette a népek önállóságát, hanem segített a megmaradásban, a lelki és kulturális fejlődésben.”

(Az Örmény Katolikus Lelkészség címe: 1117 Budapest, Orlay utca 6. Örmény rítusú szentmisét minden vasárnap 16.30-kor tartanak a kápolnában.)

Fotó: Lambert

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .