Bemutatkozott az egyéves kaposvári Irgalmasság Háza

Fotó: Merényi Zita

 

A szolgálat abból a spirituális felismerésből született, hogy az Oltáriszentségben és a megtört ember testében ugyanaz a Krisztus van jelen. Ezt szeretnénk életre váltani a szükséget szenvedőkhöz való odafordulásban olyan önkéntesekkel, akiket lelki és szakmai képzéssel készítünk fel a szolgálatra – mondta el Hágen Ilona Edit, az Irgalmasság Háza koordinátora.
Az Irgalmasság Háza elsősorban lelki épület, amelynek négy alappillére van: az Eloldozva szolgálat, az Imádság Háza szolgálat, a kritikus élethelyzetben lévők szolgálata, valamint a családoknak, a gyermekeknek és az ifjúságnak nyújtott preventív szolgálat.
Az Eloldozva szolgálatot Udvardy Márton állandó diakónus, koordinátor mutatta be. „Szabadító szolgálatról van szó, amely nem ördögűzés és nem is gyóntatás. Leginkább a hagyományos közbenjáró imához tudnám hasonlítani, egy jelentős különbséggel. Míg a közbenjáró imádságnál az imakérő általában megfogalmaz egy-egy gondolatot, kérést, majd passzív módon várja, hogy imádkozzanak érte, addig az Eloldozva szolgálat magától az imakérőtől kér együttműködést ahhoz, hogy egy többnyire évek óta meglévő, különböző szálakból álló problémát vagy sebzettséget megpróbáljon feltárni. Az imavezető ebben kíséri és vezeti őt. Az imádság végén pedig az imakérő fog ellene mondani a megkötözöttségeinek, Jézus Krisztus nevében.”
Balogh Móni, a kaposvári Imádság Háza koordinátora elmondta: a segítőszolgálat igyekszik befogadni mindazokat, akik szeretnék a mindennapokban élni az irgalmasság lelki cselekedeteit. „Célunk, hogy a szolgálat idővel heti hét napon keresztül, huszonnégy órában fogadja az imádkozni és dicsőíteni vágyó embereket, a Jézussal való találkozás lehetőségét kínálva nekik. Hazánkban többek között Budapesten, Kecskeméten és Pécsen már működik ez a szolgálat. Az Imádság Házába szeretettel várjuk azokat a gyakorlattal rendelkező zenészeket és énekeseket, akik szívesen vesznek részt dicsőítéseken, énekes imákon.”

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .