Beiktatták Dunakeszi első görögkatolikus parókusát

A dunakeszi görögkatolikus templom alapkövét 2010-ben tették le; az istenházát 2016. július 2-án szentelték fel. 2018-ban megépült a parókia is, így Bubrik Miklós és családja Dunakeszire költözhetett.
A templom mellett hamarosan görögkatolikus óvoda is létesül, s ezzel a hívők régi vágya válik valóra. Az új parókia joghatóságához Csomád, Dunakeszi, Fót és Göd közigazgatási területei tartoznak.
A február 3-i ünnepi szent liturgián Kocsis Fülöp érsek a homíliájában hangsúlyozta: az emberi növekedés a létből fakad, de határai vannak. Egyedül a lélekben való növekedésnek nincsenek határai. A parókiává válás az itt élő emberek lelki fejlődését szolgálja, a lelkiekben gazdagodó hívek pedig még több embert vonzanak a körükbe. Így gyarapodhat egy közösség, amely olyan csodálatos értékeket tud létrehozni, mint a templom, a parókia vagy a hamarosan megépülő óvoda. Mindez csak úgy valósulhatott meg, hogy Miklós atya, a családja és a közössége nem a láthatóba, hanem a láthatatlanba vetette minden reményét.
A főpásztor gratulált az egyházközség parókiává válásához, majd felhatalmazást adott Bubrik Miklósnak a papi mellkereszt viselésére, és mennyei áldást kért családjára, valamint a hívekre.
A szertartás végén Bubrik Miklós az egyházközség nevében köszönetet mondott a közösség parókiai rangra emeléséért, az érseki liturgiáért és a hívek áldozatos munkájáért, támogatásáért.

Forrás és fotó: Görögtemplom.hu/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .