Az összefogás csodája

Fotó: Griechisch Tamás

 

„Gyerekek, tiétek az óvoda!” – Veres András győri megyéspüspök ezekkel a szavakkal adta át a soproni Szent Orsolya Óvodába járó gyerekeknek új birodalmukat október 20-án. Az intézmény kilenc hónap alatt épült fel.
Az óvodaavató ünnepi szentmise előtt az Árpád-házi Szent Margit-templomban Oláh-Locsmándi Zsófia, a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatóhelyettese, az óvoda vezetője köszöntötte a jelenlévőket, köztük Veres András megyéspüspököt, Soltész Miklóst, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát, Bar­cza Attila országgyűlési képviselőt, Fodor Tamás polgármestert, Andorka Miklós egyházmegyei főépítészt, valamint Józsa Dávid építész-tervezőt.
A szentmisét Veres András püspök mutatta be, Marics István, az Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosa és Kovács Gergő Vilmos iskolalelkész koncelebrált. Homíliájában a főpásztor kifejtette: „Sajnálom azokat a szülőket, akik ideológiai alapon igyekeznek távol tartani gyermekeiket Jézustól; ez a legrosszabb, amit tehetnek, hiszen a szülők feladata, hogy elvezessék a gyermekeiket Jézushoz.” Majd az óvodásokhoz fordult a főpásztor: „Szeretnétek találkozni Jézussal? Maradjatok ártatlanok, legyetek jók, engedelmesek! Emellett imádkozzatok rendszeresen, gyertek szentmisére! Ebben az óvodában minden lehetőség adott ahhoz, hogy közel kerüljetek Jézushoz!”
A mise után az új óvoda udvarán folytatódott az ünnepség, amelynek keretében a győri megyéspüspök megáldotta az épületet. Oláh-Locsmándi Zsófia – Márai Sándor szavait idézve – hangsúlyozta: az óvoda kertje valóban megtelt ünnepélyességgel, már csak a kisgyermekek hangja, önfeledt játéka, nevetése hiányzik. Az óvodások vidám őszi műsorral, Sün Balázs történetének előadásával készültek az eseményre.
Kovács András, a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium igazgatója felidézte az intézmény történetét az 1992-es indulástól az új óvoda tervezéséig és elkészültéig. „Összefogással és jóindulattal még a leglehetetlenebb helyzetekre is született megoldás” – fogalmazott az intézményvezető.
Köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a beruházás megvalósulásához. Méltatta Józsa Dávid építész-tervező minden igényt figyelembe vevő terveit, Andorka Miklós egyházmegyei főépítész támogatását és az önkormányzat együttműködését.
Az elmúlt nyolc évben a kormány segítette a gyermekvállalást és a nevelést – mondta az ünnepségen Soltész Miklós államtitkár. – Ennek eredményeként nőtt a házasságkötések és a gyermekek száma, és jelentősen csökkent a válásoké, illetve az abortuszoké. Az anyagi támogatás azonban önmagában nem érhet célt, ha a lelki háttér: az óvodapedagógusok, a tanárok, a lelkipásztorok munkája hiányzik. Az új óvoda épületét a kivitelező Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. képviseletében Khaut András adta át, hangsúlyozva, hogy a beruházás valódi együttműködés eredményeként jött létre. A gyerekeket arra kérte, most fejezzék be a művet: varázsolják igazi óvodává az épületet.

Forrás: Bertha Ágnes/Győri Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .