Az öröm legyen mindennapi viseletünk
Fotó: Merényi Zita

 

Szép számmal gyűltünk össze a rendezvénynek helyet adó Diósdi Nonprofit Sportközpontban. Dizseri András, a rendezvényt szervező Pro Civitate (A Városért) Egyesület házigazdája a bevezetőjében köszönetet mondott a sportközpont Vajdaságból elszármazott és Diósdon élő tulajdonosának. A város polgármestere levélben köszöntötte Böjte Csabát és az esemény résztvevőit.
A szerzetes pap elmondta, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő gyerekek – a Kolostori Kölyökszínház tagjai – másnap koncerten és klipforgatáson vesznek részt, s ha már itt vannak, elkísérték őt Diósdra.
Adventi gondolatait a gyerekek által színpadra állított, A muzsika hangja című musical mondanivalójához kapcsolta. A darab szerinte arról szól, hogyan kellene a családjainkat, a közösségeinket jókedvvel, vidámsággal, énekszóval és mosollyal jobbá, szebbé tenni. A magyar nemzet nagy fazekában pénzből, autóból, ruhából, házból van elég, de mintha jókedvből, derűből, hitből és reményből kevesebb volna. Lehetne ezekből is több? – tette föl a kérdést Csaba testvér. Elmondta, hogy minden évben levelet ír az angyaloknak. Jézus ugyanis azt mondta: Nem kaptok, ha nem kértek! Böjte Csaba szerint kérni kell, ez ilyen egyszerű. A levélben szinte minden karácsonykor ugyanazt a kívánságát fogalmazza meg: hogy egy kicsit türelmesebb, nyugodtabb, szentebb legyen.
Csaba testvér arról beszélt, hogy Jézus nem hozott magával bodyguardokat, sem lángpallosos kerubot arra az esetre, hogy kimentsék, ha valami nagy baj volna. Mennyei ejtőernyővel sem készült, hogy majd kiugrik, ha „gáz van”. Eljött közénk, mert bízott bennünk. Gondolta, ha döcögve is, de csak megtanulják az emberek a szeretet parancsát. „Hitt abban, hogy ha a mennyei Atya 4,5 milliárd évvel ezelőtt beindította a Föld nevű projektet, akkor az működni fog. Legyünk őszinték: Döglött lóra ő se ver patkót, nem igaz?”
„Van egy szomorú hírem: aki arra fogad, hogy itt a világvége, hogy a globális fölmelegedésben megsülünk, hát, az veszíteni fog.” Böjte Csaba szerint van remény, van holnap és van jövő. „Érdemes gyereket vállalni, vállalkozásba kezdeni, tartós tejet venni!” – mert nincs olyan probléma, amit ne lehetne megoldani, biztatta a jelenlévőket.
A problémákról egy történet jutott az eszébe. „Nálunk december 1. nemzeti ünnep (Románia születésnapja, amikor Erdély is az ország része lett – a szerk.). Ilyenkor nem kell iskolába menni. A gyerekek megkérdezték tőlem: mit ünnepelünk? Hát, mondom: gyerekek, ti megünneplitek azt a napot, amikor apu anyutól elvált? Mit ünnepelnétek meg? Azt a napot, amikor kibékülnek a szüleitek, igaz?” A gondolatmenetben Csaba atya egészen a honfoglalásig kanyarodott vissza. Arról mesélt, hogy Árpád vezér úgy hitte, a Kárpát-medencét, ezt a nagy hazát az itt élő népek együtt tündérkertté tudják tenni. „És mertek ezek a fiúk vérszerződést kötni”, béke volt a Kárpát-medencében. De az Árpád-kori álom Trianonra megkopott: a népek úgy érezték, külön-külön jobb lesz, mint együtt. „A száz év magány után, azt kell mondanom, se a magyaroknak, se a szerbeknek, se a románoknak nem volt ez nyerő évszázad. Több volt a fájdalom, a szomorúság, mint az öröm.” Milyen jó lenne, ha erre a száz évre az volna az ünnepi válasz, hogy újra egy asztalhoz ülünk. Nem kell határokat húzogatni sehova; a bizalmat, az egymás iránti szeretet, figyelmet kellene elkezdeni – mondta Csaba testvér. Majd hozzátette: szerinte az aranykor, Isten országa nem mögöttünk, hanem előttünk van. Ebben hisz, és szeretné mindenki szívében felébreszteni ezt a hitet, reményt és bizalmat. Segítenek ebben a gyermekvédelmi otthonból érkezett dévai fiatalok is, akik minden alkalommal vidáman, bizalommal, reménnyel a szívükben állnak színpadra.
Szűnni nem akaró vastaps köszönte meg a dévai Kolostori Kölyökszínház kis művészeinek előadását. A csodás jelmezekben, két részben bemutatott, énekes, táncos produkciót látva a nézők valódi színházban érezhették magukat. „Mi a legfontosabb, amit megtanultál, Mária?” – tette föl a kérdést a darabban a rendfőnöknő a cserfes főszereplőnek. „Tudnunk kell, mi a Jóisten akarata, és e szerint cselekedni” – hangzott a válasz a fiatal, bájos lánytól.
Aki pedig a színdarabban Máriát játszotta, a valóságban is a Mária nevet viseli. Ezt már az előadás után tudtuk meg, amikor Csaba testvér megkérte a szereplőket, hogy mutatkozzanak be, és mondjanak magukról néhány szót a közönségnek. „Jó estét kívánok! Én Varga Mária Zita vagyok” – hangzottak egyikük szavai. A 18 éves lány turizmust és vendéglátást tanul, jövőre érettségizik. Szeret énekelni, táncolni, van három húga és
egy öccse. Marosvásárhelyről származik, és januárban lesz 13 éve, hogy a Szent Ferenc Alapítványnál él Déván. Jövőre a színművészeti egyetemre szeretne jelentkezni.
Talán ez volt az a pont, amikor – Csaba testvér biztosan nem haragszik meg azért, hogy így érzem – a gyerekek váltak az este igazi főszereplőivé. Bemutatkozásukat könnyek, csönd és taps fogadta.
Egy másik szereplő, akit szintén Máriának hívnak, 17 éves, természettudományt tanul, és öt éve él Déván. Heten testvérek, Mária közülük a legkisebb, és az egyedüli lány. Orvosnak készül. A 13 éves Emesének nyolc testvére van, vele együtt hatan nevelkednek az alapítványnál. Szabadidejében szeret rózsafüzért készíteni, színjátszó körbe járni, szavalni. A legfiatalabb bemutatkozó hatéves, a legidősebb 18 volt. Sokan turizmus szakon tanulnak, de van közöttük matematika–informatika szakos diák is. Jó néhányan idén érettségiznek,
és mindannyian egyetemen akarnak továbbtanulni. Szinte valamennyi fiatal megemlítette, hogy szeret olvasni, énekelni, rajzolni és a színjátszó körben együtt lenni a többiekkel. Róbert a bluest és a jazzt meg az állatokat is nagyon szereti. Szilárd pedig a focit. Júlia filozófia szakon szeretne továbbtanulni, ha jövőre leérettségizik. Egytől egyig csillogó szemű és csilingelő hangú gyerekek szóltak a nézőkhöz. A jelen lévő szülők közül pedig talán nem csak nekem tűnt fel, hogy hobbiként egyik dévai gyermek sem említette a manapság divatos számítógépes játékokat, a telefonozást vagy más kütyüs kedvtelést. Mégis – vagy talán éppen ezért is – boldogság és öröm sugárzott belőlük.
A darab tizenhét gyermekszereplője után a művészeti vezető, Páll Éva is bemutatkozott a jelenlévőknek. „Lánycsaládom van” – mondta a tíz éve Déván élő nevelőnő, aki hét saját gyermeke mellett tizenegy lányt nevel a Szent Ferenc Alapítvány dévai házánál.
„Adja az Úr, hogy az az öröm, jókedv, az a gyermeki pajkosság, amivel Krisztus közénk jött, s amit valamilyen módon megéreztettek Önökkel ezek a gyerekek, legyen a mindennapi viseletünk. Öltözzünk szeretetbe!” – kérte Böjte Csaba, majd a színdarab legfiatalabb szereplőjét magasba emelve „gyerekáldással” és a nézőkkel közösen elmondott esti imával búcsúzott a diósdiaktól.

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..