Az Olvasó írja

A Püspöki Általános Iskola diákjainak lelkesedése határtalan volt, s így a legtöbb pénzérmét (240 kg-ot) gyűjtötték össze. A befolyt 160 ezer forint összegből a Markusovszky Kórház Gyermekosztálya számára mesefilmeket, DVD lejátszókat, játékokat, hordozható telefonokat vásárolt az iskola. Az ajándékokat harmadik és nyolcadik osztályos tanulókból álló küldöttség vitte el a kórházba. A kis betegek tágra nyílt szemekkel, ám kissé bátortalanul fogadták hasonló korú és ugyancsak megszeppent társaikat. A szépen csomagolt ajándékok láttán azonban hamar felülkerekedett bennük a kíváncsiság, s édesanyjuk, illetve a nővérek segítségével izgatottan bontogatni kezdték a csomagokat. Közben az iskolások beszédbe elegyedtek velük, betegségükről érdeklődtek, és mielőbbi gyógyulást kívántak a kis „kórházlakóknak”. A kis betegek örültek az ajándékoknak és az ajándékozóknak, a beteglátogató gyermekek pedig annak, hogy örömet szerezhettek.

Karáth Katalin igazgatóhelyettes

Gyámántmise Miskolcon

Több pap testvér és több száz hívő jelenlétében tartotta gyémántmiséjét Mekcsei Antal kanonok június 14-én, a miskolc-diósgyőri Szent Imretemplomban. Szikszai István újdiósgyőri plébános olvasta fel Miklósházy Attila püspök köszöntő levelét, majd Mikolai Vince esperes tolmácsolta Ternyák Csaba érsek ünnepi köszöntő sorait. Mekcsei atya 1925-ben született Perecesen. Az egri ciszterci gimnáziumban érettségizett, teológiai tanulmányai is itt végezte. 1948-ban Kriston Béla segédpüspök szentelte pappá. Az újdiósgyőri plébániára 1968-ban került, itt mutatta be aranymiséjét is l998-ban. A gyémántmise végén Antal atya megáldotta a híveket, akik a templom előtti téren köszöntötték szeretett, régi plébánosukat. Antal atya egész életében küzdött az egyházért és híveiért.

Lazur István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .