Az Olvasó írja

Hasonlóan a csíksomlyóihoz, az itteni keresztaljak is a kápolnához vezető ösvényen érkeznek a misére imával, énekléssel, ahol a Szűzanya oltalma alatt, a Szent Korona szellemében, itt is békességben együtt imádkozik a szlovák, szerb, sváb és cigány a magyarral, közös Istenünkhöz.
Így rövidül a hétszáz kilométeres távolság, ölelésnyi közelségre, így alkotunk szellemi hidat, lelki kapcsolatot erdélyi testvéreinkkel, így fog kezet egymással a Kárpát-medence két szent hegye, a Hargita és a Pilis.
Így duplázódik meg, közös imáink által, a két azonos lelki tartalmú keresztényi zarándokhely nemzetegyesítő ereje.

Szőnyi József

Egységes liturgia?

Szentmisén rendszeresen részt vevő katolikus hívőként az a tapasztalatom, hogy a liturgia nem egységes.   A Kyrie és a Gloria imádkozásakor ugyanis van olyan templom, ahol a miséző pap int a híveknek, hogy üljenek le, ő állva marad. Másutt a hívek leülnek, de a miséző pap rosszallását fejezi ki, hogy ez tiszteletlenség, erre a hívek megszeppenve felállnak. Ugyanebben a templomban egy másik szentmisén a korábban már kioktatott hívek felállnak, de a miséző – nem azonos az előzővel – leül. Nem lényeges szempont, senki sem fárad bele, ha állva marad, de nem lenne jobb egységesen viselkedni?

P.I.

Budapest

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .