Az Olvasó írja

A keresztút egyes stációinál más-más csoportok elmélkednek és mondanak imát: cserkészek, karitásztagok, a Szent Gellért-iskola tanulói, missziós nővérek, de nemcsak ők! Az I. kerület különböző felekezetei is itt vannak. A második és a tizenegyedik stációnál a Fő utcai görög katolikus, az ötödik és a nyolcadik stációnál a Szilágyi Dezső téri református, a hatodik és a tizenkettedik stációnál a Bécsi kapu téri evangélikus testvérek elmélkedtek. A négy keresztény felekezet közösen imádkozik, énekel és hordozza a nagy fakeresztet. Az „ut unum sint” itt most megvalósult: egyetértésben, szeretetben vonultak a Krisztus-hívők a régi Tabánból mementóként fennmaradt ortodox keresztig.

És hogy ennek folytatása is legyen, arról az evangélikus testvérek pünkösdszombat esti ökumenikus vesperására szóló meghívása gondoskodik. Akkor ők fogadják szeretettel keresztény testvéreiket, felekezetüktől függetlenül. Találkozzunk pünkösd szombatján 18 órakor a Bécsi kapu téren, és jövő év nagyböjtjén a Tabánban! Jöjjenek minél többen, hogy részesei lehessenek ennek a felemelő együtt imádkozásnak – Isten nagyobb dicsőségére.

Varga Istvánné,
Krisztinaváros

A pincehelyi plébános gyémántmisés

Halmai György apát-plébános huszonöt évig működött Pincehelyen, nyugdíjba meneteléig. Azután Szentlőrincre költözött a családi házukba. Míg Pincehelyen volt, sokat tett a faluért, annak szépítéséért, a hívekért, a gyermekek neveléséért.
Nevéhez fűződik a templom tatarozása, a temető rendbehozatala, a Fő út javítása, a keresztút tizennégy stációja és felállítása a templomkertbe, ugyancsak a lourdes-i barlang létrehozása, valamint a nagy kereszt felállítása és a Szűzanya, illetve Szent János szobra a kereszt tövében. Rendbe tette a hegyi kápolnát, és sok más „alkotására” is emlékezhetünk.

Az évforduló napján a pincehelyi plébános kórházban volt, így nem tudta meghívni a gyémántmise megtartására, de reméljük, hogy hamarosan elkövetkezik az alkalom, hogy régi hívei a szentmisét felajánlva kérjék a mindenható Isten áldását, gondviselését további életére, munkásságára.
Sokáig volt Siklóson, Kölesden is, mindenütt tisztelték és szerették, ahogy Pincehelyen is. A Szűzanya szeretete, és oltalma tartsa meg Halmai György apát-plébános urat!

Szeretettel:
a pincehelyi hívek

Remény a jelenben

Társadalmunkat jelenleg a gazdasági válság foglalkoztatja leginkább. Van, akit a mindennapi kenyérgondok még inkább a földi dolgokhoz kötnek, mások viszont – és remélem, ők vannak többen – látják az eddig fontosnak hitt anyagi javak semmivé válását, elgondolkodnak, hogy mi igazán értékes az életben.
Ugyanakkor látom, hogy sokan elkeseredtek, akik egész életükben a maradandó javak megszerzésére törekedtek. A templomi közösségünkben is többen kilátástalannak érzik a mindennapi küzdelmeket. Nem is annyira az anyagi nehézségek miatt, hiszen „szegények mindig lesznek”, hanem inkább a családok, a fiatalok kallódása miatt.
Nagy szükség van ezért az olyan médiumokra, mint az Új Ember, vagy a havonta megjelenő Família magazin. Minden számban találkozhatunk olyan reménykeltő írással, ami segít, hogy ne vesszünk el a mindennapokban. Kívánom, hogy továbbra is hirdessék munkájukkal a feltámadt Krisztust!

Kovács Tiborné,

Budapest

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .