Az értelmiség a megmaradás záloga

Fotó: Karpataljalap.net

Beregszászi magyar iskolások
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) ezúton fejezi ki támogatását minden kárpátaljai magyar civil értelmiségi szervezet törekvése mellett, mely az ukrán oktatási törvény megváltoztatásáért küzd.
Úgy véljük, hogy az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény nemcsak leszűkítené, de szinte lehetetlenné tenné a történelmi régióban élő magyar kisebbség anyanyelvi tanulásának lehetőségeit. Ezzel a törvény a nemzetközi jog számos rendelkezését megsértve ellehetetleníti a szülőföldön való érvényesülést és az értelmiségi létet a magyar kisebbség tagjai számára. A kárpátaljai, alapvetően a nyugati kereszténységben testvéri kapcsolatokat ápoló magyar értelmiség csak akkor válhat egy többnemzetiségű országban államalkotó tényezővé és értékalkotó polgársággá, ha tagjai történelmi hagyományaik és nyelvük megőrzésével teljes jogú polgárai lehetnek az ukrán államnak. A határon túli magyar közösségek megmaradásának egyik alapvető kérdése a helyi értelmiség megléte, amit a jelen helyzetben veszélyeztet az új törvény és annak következményei. A KÉSZ küldetésében fontos szerepet játszik a nemzet egységének megőrzése. Törekvésünk, hogy szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a szomszédos országokban élő magyarokkal. Ez csak úgy lehetséges, ha a határon túli értelmiségi társszervezeteink saját életüket szabadon és önazonos módon élhetik. Mindezek alapján támogatjuk az ukrajnai magyar társadalmi szervezeteket az ukrán oktatási törvény módosításának elérése érdekében. Továbbá felhívjuk a magyarországi emberi jogokkal, polgári alapjogokkal, kisebbségi és oktatási jogokkal foglalkozó jóérzésű civil szervezeteket, hogy szintén fejezzék ki támogatásukat kárpátaljai nem­zettestvéreink érdekében, és minden lehetséges nemzetközi fórumon prioritásnak tekintsék e kérdést.
Budapest, 2017. szeptember 13, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Forrás: KÉSZ

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .