Az életet választva

Lökösháza dél-békési kistelepülés a magyar-román határ mentén, Gyulától huszonhat kilométerre fekszik. A vidéki életforma mindenhol tapasztalható ellehetetlenülése és nehézségei ellenére a kétezres lélekszámú falu önálló óvodával és iskolával rendelkezik, ahol közel kétszázötven gyermek tanul. Lökösháza ösztönösen az életet választotta, amikor úgy határozott, hogy megtartja iskoláját és templomot épít. Templomot, mely nemcsak építészetileg gazdagítja a települést, hanem hitében is megerősíti a közösséget.
Eddig csupán szerény imaház várta a hívőket. Az építkezés szellemi atyja a néhai polgármester, Germán Géza volt, aki fiával, ifj. Germán Gézával megálmodta az új templomot. Az elhatározást hamarosan tettek követték, és a szeged-csanádi egyházmegye, illetve Kiss Rigó László püspök hathatós támogatásával 2007. október 13-án megtörtént az alapkőletétel. A kivitelezési munkálatok 2008. augusztus közepén kezdődtek. A Fatimai Szűz Mária tiszteletére épített templom nemcsak a hitéletet erősíti majd, hanem kulturális, művészeti térként is szolgálja majd a települést. Az ünnepi szentmise, illetve a templom- és harangszentelés egyben a falu hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett, az önkormányzat által szervezett programsorozat nyitó eseménye volt. A nap folyamán néptánc és gyermekműsor, megyetörténeti előadás, helytörténeti kiállítás is várta a vendégeket. Délután ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak, amelyen többek között aláírták Kevermes nagyközséggel a testvér-települési okmányokat, illetve díszpolgári címet és Lökösházáért emlékérmet adtak át. A napot a Jókai Színház Színi tanodájának előadása zárta.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .