Az élet nem játékszer

Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense szerint a katolikus hívek a bioetika területén is kiszolgáltatottak a médiának, ezért nagyon jó, hogy magyar nyelven is egyre több tudományos igényű könyv születik e problémákról. (A témában Boldog II. János Pál Evangelium vitae-jétől a Dignitatis humanae-n keresztül több római megnyilatkozás látott már napvilágot.)

 

A püspök szerint a média túlzó módon sok olyan történettel foglalkozik, amelyben egy házasság a betegen született gyermek miatt szenved. Ilyen esetek nagyon kis százalékban fordulnak elő, mégis úgy beszélnek erről a problémáról, mintha szinte mindennapos esemény lenne, és minden családnak ettől kellene rettegnie. Bíró László a médiumok befolyásoló szerepével kapcsolatban arra is emlékeztetett, hogy nemrégiben az egyik sajtóorgánum lelkesen számolt be arról: megszületett az első dizájnerbébi, akinek génállományát több más lombikbébiével együtt megvizsgálták, és a legegészségesebbet ültették be az édesanya méhébe. Az újságíró lényegében kifejezte reményét, hogy a jövőben egyre gyakrabban hajtanak majd végre ilyen sikeres beavatkozásokat, és mind több dizájnerbébi születhet.


A családreferens püspök szerint különösen a hitoktatók számára lehet hasznos a Bioetikai útmutató, hiszen a gyerekek könnyedén tehetnek fel nehéz kérdéseket, és ha a tudományos válasz adott is, nem mindig könnyű egyszerű, világos, határozott és meggyőző feleletet adni. „Jó lenne, ha minél többen tudnánk segíteni, közreműködni a felvilágosításban, hogy az élet soha ne válhasson emberi okoskodások játékszerévé, kísérleti tárggyá, ipari termékké; hogy az élet a maga méltóságában bontakozhasson, függetlenül attól, hogy értékesnek vagy éppen értéktelennek ítéli meg valaki” – mondta Bíró László, aki szerint a kiadvány tudományos érvek alapján arra bátorítja a híveket, hogy merjék az életet az egyház tanításának szellemében szemlélni: az élet szent a fogantatástól a természetes halálig.

 

A MÉCS Családközösségek gondozásában megjelent füzet kétszáz forintos önköltségi áron kerül forgalomba. A nyomtatott változat a www.bioetikaiutmutato.hu oldalon rendelhető meg, ahonnan az elektronikus változat teljes terjedelmében továbbra is ingyen letölthető.

 

MÉCS

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .