Az Egri Érseki Fiúkórus sikere Sanghajban

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa immár harmadik alkalommal szervezett koncertet a kínai holdújév és a magyar kultúra napjához kapcsolódva.
A januári magyar zenei események rendkívül népszerűek Kínában: 2016-ban és 2017-ben is telt házas – csaknem ezerfős – közönség előtt lépett fel az Angelica leánykar, illetve ­Vásáry André operaénekes.
A sorrendben immár harmadik magyar zenei eseménynek ezúttal is a Hugyecz László által tervezett Moore-emléktemplom adott helyet.
A koncerten Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Karai József és Halmos László művei is elhangzottak. Zongorán kísért Réz Lóránt, szólót énekelt Hegyesi Hudik Margit, vezényelt Schmiedmeiszter Szilvia. A rendezvényt Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa szervezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.
A kórus 2011. augusztus 20-án kapta meg alapító okiratát Ternyák Csaba egri érsektől.
Műsorukat a magyar és a nemzetközi kórusirodalomból válogatják mind liturgikus, mind pedig világi témákban. Énekelnek magyar, latin, angol, német, valamint finn nyelven is, ha azt a felkérés megkívánja. A kórus számára a legkedvesebb feladatot az jelenti, ha a környező települések meghívásainak tehetnek eleget, hiszen itt várja a gyerekeket a legszívélyesebb fogadtatás. A fiúkórus fellépett már a Budapesti Kongresszusi Palotában és az M1 televízió stúdiójában is.

Forrás és fotó: Balassiintézet.hu

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .