Az asszisztált öngyilkosság mindannyiunk kudarca

A fiatal lányt korábban szexuálisan bántalmazták; súlyos poszttraumás szindrómában szenvedett. Szülei és orvosai körében, otthonuk nappalijában halt meg, június 3-án.
Twitter-üzenetében Ferenc pápa így fogalmazott Noa halála kapcsán: „Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság mindenki számára kudarc. Nekünk azt a választ kell adnunk erre, hogy soha nem hagyjuk magukra a szenvedőket, soha nem adjuk fel; gondoskodunk róluk, és szeretjük őket, hogy újraéledjen bennük a remény.”
A fiatal lány a saját otthonában halt meg, egy szakklinika orvosainak jelenlétében és ellenőrzése mellett. Ott volt vele az édesanyja és az édesapja, akik mindvégig mellette álltak drámai története során, de nem tudták megváltoztatni a döntését. Noát 11-12 éves korában szexuális bántalmazás érte, 14 évesen pedig két férfi megerőszakolta. Sokáig nem tudott beszélni a történtekről, poszttraumás szindrómában szenvedett. Egy tavaly év végén kiadott könyvben megírta a történetét, az érzéseit, és beszámolt erőfeszítéseiről is, melyeket annak érdekében tett, hogy legyőzze a pszichés problémáit. Segíteni akart sok sérülékeny fiatalnak abban, hogy küzdjenek az életért, mert úgy érezte, Hollandiában nincsenek megfelelő intézmények, ahol a hozzá hasonló helyzetben lévő kamaszok testi-lelki támogatást kaphatnak. Egy ideje azonban úgy érezte, elvesztette a harcot.
Noa az utolsó Instagram-bejegyzésében azt írta, régóta készen áll már a terve, és legkésőbb tíz nap múlva meghal. Sok vita után végül megszületett a döntés, hogy hagyják meghalni, mert a szenvedése elviselhetetlen. Éveken át szinte nem is élt, csak túlélt. Lélegzem, de nem élek többé – írta közösségi oldalán. Bejelentette, hogy nem eszik, nem iszik semmit, és kérte, hogy senki ne próbálja lebeszélni a döntéséről, mert az végleges, és ebben az esetben a szeretet azt jelenti, hogy hagyják elmenni.
„Ennek az alig 17 éves lánynak a halála és egész élettörténete – amelyre az erőszak, az anorexia és a depresszió nyomta rá a bélyegét – nagyon drámai” – nyilatkozta az olasz ANSA hírügynökségnek Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke. Hangsúlyozta, hogy „a törvényhozással kapcsolatos jogi kérdéseken túl az egész társadalom, különösen az európai társadalom nagy kudarca, ami történt. Bár nem szerepel a hírekben, drámai tény, hogy Európában a fiatalok halálozásának második leggyakoribb oka az öngyilkosság. Ezért kérem, hogy kivétel nélkül mindenki nézzen szembe a saját felelősségével. Európa talán ki akarja zárni a látóhatárából a fiatalokat?” – tette föl a kérdést az érsek.
A Pápai Életvédő Akadémia tweetje így szól: „Noa halála nagy veszteség az egész társadalom, az egész emberiség számára. Mindig meg kell védenünk az életet.”

Forrás és fotó: Avvenire
Fordította: Thullner Zsuzsanna

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .