Nyereményjáték

Különvonattal a csíksomlyói búcsúra, Székelyföldre

 

Négyfordulós sorozatunkban a 2015. évi csíksomlyói búcsúra induló Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors különvonattal ismerkedhetnek meg. A Kárpáteurópa Utazási Iroda és az Új Ember közös játékán egy kétszemélyes utat nyerhetnek a pünkösdkor Erdélybe tartó össznemzeti zarándokvonatra, a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyorsra.

Megfejtéseiket, kérjük, a négy forduló meghirdetése után, egyben küldjék el a karpateuropa @ karpateuropa.hu elektronikus címünkre, vagy hagyományos levélben, illetve levelezőlapon juttassák el a következő postacímre: Kárpáteurópa Utazási Iroda, 1036 Budapest, Szépvölgyi út 3/a. (A borítékra írják rá: „Csíksomlyó Expressz”.)

Jean Vanier az idei Templeton-díjas

A Templeton Alapítvány március 11-én Londonban bejelentette, hogy idén Jean Vanier részesül a Templeton-díjban. A most nyolcvanhat éves genfi születésű kanadai Vanier ötven évvel ezelőtt egy, Párizstól nyolcvan kilométerre északra fekvő faluban alapította meg az első Bárka közösséget, amelyben ép és szellemi fogyatékos emberek élnek és dolgoznak együtt. Ma harmincöt országban mintegy százötven „bárka” működik már. A Templeton-díj másfél millió eurónyi pénzjutalommal jár, és olyan személyek kaphatják, akik kiemelkedő értékeket hoznak létre a vallás és a spiritualitás világában.

(KAP)

Rendkívüli szent év – az irgalmasság az egyház útja

Az „irgalmasság jubileumának” nevezett rendkívüli szent év december 8-tól 2016. november 20-ig tart. A jubileum szó a héber jóbél szóból ered, amely a kos szarvából készült kürtöt jelent. Ezt a kürtöt fújták meg a mózesi törvény előírása szerint minden ötvenedik év kezdetén, melyet teljesen az Úrnak kellett szentelni.

Misztériumjáték virágvasárnapon

Krisztus szenvedésének és feltámadásának történetét a középkor keresztény világában szinte minden egyházközség misztériumi játékokkal elevenítette fel. A passiójátékok a XIII– XIV. századtól terjedtek el Európa-szerte. Ennek ösztönzője volt több, 1264 és 1316 között kiadott pápai rendelet, amely az úrnapi körmenet és ünnepség rendjét szabályozta, és engedélyezte bibliai jelenetek élőképszerű bemutatását.

Nagyvilág

Pápa-interjú egy nyomornegyed lapjában

Buenos Aires Carcova nevű barakk negyedének lapjában, a La Carcova Newsban Ferenc pápa újságírói kérdésekre válaszolt. „Az ember nehéz élethelyzetekben is forduljon bizalommal Istenhez. Nem felszínes derűlátással, hanem azzal a bizonyossággal, hogy Isten nem hagyja cserben, akit képére teremtett.” „A hit ajándék, nem lélektani beállítottság kérdése. Döntő tényező azonban a szülői ház tapasztalata.” „A politikusok legyenek őszinték, választási ígéreteik vonatkozásában is.”„Mindig sokat tanultam, amikor egy vitatott kérdésben odafigyeltem arra, mit mondanak mások. Ha nem is értettem egyet velük, tanultam tőlük” – nyilatkozta a barakknegyed lapjának Ferenc pápa. (KAP)

Nyereményjáték

Különvonattal a csíksomlyói búcsúra, Székelyföldre

 

Négyfordulós sorozatunkban a 2015. évi csíksomlyói búcsúra induló Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors különvonattal ismerkedhetnek meg. A Kárpát-európa Utazási Iroda és az Új Ember közös játékán egy kétszemélyes utat nyerhetnek a pünkösdkor Erdélybe tartó össznemzeti zarándokvonatra, a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyorsra.

Megfejtéseiket, kérjük, a négy forduló meghirdetése után, egyben küldjék el a karpateuropa@karpateuropa.hu elektronikus címünkre, vagy hagyományos levélben, illetve levelezőlapon juttassák el a következő postacímre: Kárpát-európa Utazási Iroda, 1036 Budapest, Szépvölgyi út 3/a. (A borítékra írják rá: „Csíksomlyó Expressz”.)

A megfejtések beérkezési határideje: április 1. A nyertes nevét az Új Ember hetilapban, illetve az utazási iroda honlapján (www.karpateuropa.hu) tesszük közzé 2015. április végén.

Országjáráson a máriapócsi kegykép

A máriapócsi görögkatolikus kegytemplom zarándokhellyé válásának háromszázadik évfordulóját ünnepli idén a Hajdúdorogi egyházmegye. A tricentenárium alkalmából március elején országjáró körútra indult a híres búcsújáró helyen látható Szűz Mária-kegykép.