Assisi Szent Ferenc-szobrot avattak Csopakon

Fotó: Váli Miklós

 

Dienes Attila szobrász az MTI-nek elmondta, hogy a másfél méter magas alkotás mint­egy fél év alatt készült el. A repülő gyurgyalag és a Szent Ferenc kezén ülő jégmadár a védettsége miatt kapott helyet az alkotásban.
A csaknem ember nagyságú bronzszobor a természetes és a természetfölötti jelképe is –mondta az ünnepségen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes. Úgy fogalmazott: a középkori szent üzenete, amit a szobor is hordoz, máig érvényes: a teremtés egy kert, az ember küldetése pedig az, hogy gondozza ezt a helyet.
Assisi Szent Ferencet a természetvédelem megalapítójának tekinthetjük. Ereje abban állt, hogy harmóniában élt önmagával, a természettel és Istennel – mutatott rá a politikus, és hangsúlyozta: a természetvédelem teremtésvédelem is, a természetben pedig mindenkinek megvan a maga helye.
A teremtményeket a nekik kijáró méltósággal kell kezelni. A természet rendje utal a természetfölöttire, éppen ezért a természetet sem kizsákmányolni, sem elhanyagolni nem szabad – fogalmazott Semjén Zsolt.
Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára fölidézte: 1902 óta emlékeznek meg a madarak és fák napjáról, s ez a hagyomány Magyarországról terjedt el világszerte.
Assisi Szent Ferenc jelentős szemléletformáló személyiség volt, hatása máig érvényesül – mondta az államtitkár. – A szemléletformálás a legfőbb feladatuk a nemzeti parkoknak is, amelyek a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesesei.
Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője arról beszélt, hogy napjainkban óránként kihal egy faj, mert az ember elpusztítja az élőhelyeket. „Ezért óriási a szerepe a természetvédelemnek, hiszen ezáltal tesszük élhetőbbé a világot” – fűzte hozzá az igazgató.
Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: mindannyiunk közös felelőssége, hogy vigyázzunk a természeti értékeinkre.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .